A turizmus-álomkép

Gabriel Miloia
Gabriel Miloia
A másik helyi mánia Váradon, szintén újszerű, az idegenforgalom, egy olyan ideál, amely ha valóra válik, nemcsak megoldja a kulturális önazonossági és feszültségi gondokat, hanem szentesíti egy provinciális város álmát, hogy bekerüljön a fontos közösségek pantheonjába.

A jövő nagyszerű napjaira gondolva Várad álmatagon próbálja valóra váltani e fantazmagóriáját. Okokat találnak az illúzió etetésére: a város, tele történelemmel, amely festői szépségű, a fontos múzeum, és a Félixfürdő közelsége, amely az ország legnagyobb fürdőhelye. Kultúra, történelem, fürdő a meleg vízben, jól hangzik, annyira, hogy én is eljönnék a városba látogatóba, ha nem már itt laknék, és nem ismerném. De sajnos ismerem.

Lehet, hogy Várad a legszebb város Romániában. Semmi sem kellemesebb, mint egy séta a forró estéken, a régi utcákon, részben romosak ezek, részben felújítottak, mintha egy dráma díszletei lennének. A Petőfi parktól a főtérig a szem csak kellemeset lát. Nem csoda tehát, ha sok hazai látogatónak tetszik, „olyan, mint Nyugaton”. Csakhogy ez, kedves olvasók, nem a mi városunk érdeme, hanem a romániai városok szerencsétlensége: szisztematizálás, bontás miatt azok panelházak szürke és ellenséges csoportjai. Az ideális turista nem az, aki Buzău, Orșova vagy Cernavodă tájairól jön, hanem Nyugatról, és nem volt meg a maga Ceaușescuja, és szép, régi épületek veszik körül. Várad büszke Călărași, Craiova , Botoșani mellett, de kevésbé érdekes az ő méretének megfelelő mások mellett: Graz, Augsburg, Kassa, vagy Debrecen.

Szerencsére ha a szépség nem elegendő, a történelem és a kultúra majd kiegészíti. Váradnak van sok múzeuma, galériája, és ajánlott eseménye. Így lenne? A galériák közül, álszerénység nélkül én a sajátomat ajánlom, amely az egyetlen releváns az ideális turista „nyugati” színvonalához mérten: kedves olvasók, minden városnak van ócskapiaca és üzletecskéje, a szentimentális helyi művészek munkáival, akik virágot festenek, ikonokat és más hülyeségeket. Tehát semmi látványos. Talán a színház bejönne, de már ez is elbukott: már a nemzetközi fesztivál eleve nem volt nemzetközi, de még a közeli városokból sem sikerült közönséget vonzania. A múzeum talán megoldás lehetne, hiszen az ötödik az országban. De csak mert nem bontották le a központosítottságát: ha összerakod a zoológiát a történelemmel, a néprajzzal, a művészettel, lehet egy nagy múzeum kijön belőle, de minek… A művészeti kollekció másodlagos, vagy harmadlagos értékű: ugyanazok a Picasso-vázlatok vannak itt, amelyeket 100 euróért bárhol megvehetünk egy üzletben. És még nem számítottuk a gyűjtemény azon részét, amit ebédlőkből lopkodtak össze, és ami nem állítható ki botrányok és perek nélkül.

De miért beszélek a múzeumról, amikor tíz éve nincs is? Ahogy nincs holokausztmúzeum, szabadkőművesség múzeuma, szecesszió múzeuma, (a „felvezető” kiállítás nevetségesen leölte az egészet: a kiállítható anyag hiányában más országokbeli Art Nouveau-képeket állítottak ki. Vajon a turista Váradra jön, képek fölött mélázni, holott elmehet a helyszínekre, élőben látni?) Nincs értelme nemlétezőkről beszélni.

A vár majd megoldja. Ugye? A turisták vajon nem láttak még városokban múzeumokat, kézműves-kolóniákat, ételvásárokat és népművészetieket? Vajon a néptánc elég ahhoz, hogy valaki több száz, vagy több ezer kilométert utazzon? Vagy hallgasson népdalokat, olyan nyelven, ami neki érthetetlen, és végül is közömbös is?

Sajnos Nagyvárad unalmas hely, nem történik semmi, csak sört isznak. És ez is csak az ittenieknek van inkább. Este nyolckor a város bezár, kivéve a bárokat. Ritkák a koncertek, kiállítások, színdarabok, és többnyire gyatrák. Még az egyetemi bentlakás is úgy néz ki, mint egy börtön, a leromlottsága miatt, de az egyetemista lakóinak agresszivitása miatt is, akik – ismerjük el – nem igazi egyetemisták. Aztán nagyvilági eseményekről, divatbemutatókról, fesztiválokról, biennálékról, vagy legalább kuplerájokról szó sincs. A vezetés szorgalmának nyomán a város rendes, csendes, érdektelen: még a rendszerellenes megmozdulásokat is szépen rendben tartják a hatóságok, mint azt például a graffitiversenyes dologból is ismerhetik.

Félixen van az álom titka: beteg és szegény emberek, akik fürödni jöttek, a kényelmetlenséggel, a higiénia hiányával, a ronda környékkel nem törődve tülekednek. A Félix a stratégia modellje, elfelejtik közben, hogy a tülekedés azért van, mert az érkezők támogatást kapnak az úthoz, miközben enélkül szinte senki nem jönne, hogy a saját pénzét költse, koszos vízben ülésre, romlott lángosra és vulgáris kiszolgálókra. És a város által eszközölt befektetések olyan nagyok, hogy gazdag látogatók kellenek az amortizáláshoz, a stratégiákat pedig olyanok készítik, akik el sem tudják képzelni a jólétet és nem ismernek mást, mint a támogatásokat a szakszervezettől. Sajnos a jól élő turistának több elvárása van, mint zsíros ételek és elhagyatott épületek, hamar megunja ezt, és odébbáll, a gazdaságával. A helyi vezető urak talán emlékeznek, durva nosztalgiával a Fekete tenger üdülőhelyeinek zsúfoltságára, de a jól élő turistákat már nem tartja itthon kerítés, mehetnek ahova óhajtanak. És a mi városunk szomorú és agresszív ürességébe nem hinném, hogy óhajtanak.

Miért van így? Mert, kedves olvasók, a mi városunk úgy vezeti magát, hogy a vezetők ötletei körül nagy tapsot váltatnak ki a lapok. És ezek olvasói, együtt a fizetett kommentelőkkel, akik fórumokon támogatják a politikákat, nem azok a fajták, akik sokat utaztak volna, és nem is engedhetik meg ezt maguknak. Az idegenforgalmi stratégiát a polgármesteri hivatal készíti, azok egyetértésével, akik sosem voltak turisták. Nekik az eredményeket olyan műsorok közvetítik, mint a helyi Digi jelképértékűen elnevezett adása: Turista otthon.

Gabriel Miloia

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter