A túlélésre rendezkedtek be

A túlélésre rendezkedtek be
Szatmár megye – A Transurban Rt. Kereskedelmi Társaság vezérigazgatójától, Molnár Csabától megtudtuk, a 2010–es év nem sok jót hozott a vállalatnak. Elmondta, beruházásra sok esélyük ebben az évben sem nyílik.

A Transurban Rt. Kereskedelmi Társaság vállalati struktúrájának tavaly áprilisi jóváhagyása azt eredményezte, hogy 15 alkalmazottuktól kénytelenek voltak megválni, nyilatkozta lapunknak Molnár Csaba vezérigazgató. Az ilyen döntés meghozatala mindenkit érzékenyen érint, azt is, aki meg kell hozza a határozatot, és természetesen azt is, akinek megszűnik a munkahelye. Azok között, akiktől kénytelenek voltak megválni, van olyan, aki munkanélküli segélyen van, de olyan is, aki talált magának új munkahelyet. Az elbocsátottak közül öten pert indítottak a cég ellen, az esetek a Szatmárnémeti Törvényszék hatáskörébe tartoznak, s mint minden peres ügy, ez is sok időt vesz igénybe, egyelőre egyik esetben sem született döntés, még első fokon sem.

Befektetés, modernizálás?

A gépparkra ráférne egy alapos felújítás, de erre az elmúlt évben nem kerülhetett sor, nem vásároltak új buszokat. A tervbe vett és meg nem valósult elképzelések sorát gyarapítja egy légsűrítő berendezés megvásárlása (10–12 ezer lej) és a szatmárnémeti Gőzfűrész utcában található székhely udvarának a bekamerázása (15–20 ezer lej), amire a rendőrség az érvényben lévő jogszabályok alapján kötelezte a vállalatot. Az, hogy a cég veszteséges éveket tudhat maga mögött, úgy a 2009–es esztendőre, mint a 2010–es évre rányomta bélyegét, s utóbbit csak azért nem zárták mínuszal, mert a novemberi költségvetés-kiegészítéssel Szatmárnémeti önkormányzata kisegítette a bajból a vállalatot. A cég fejlesztésére egyelőre semmi kilátás sincs, tekintve a gázolaj árának állandó növekedését, de az utazóközönség igényei is érthetőek, mikor annak a véleményüknek adnak hangot, hogy ócska buszokon kénytelenek utazni. Ebben teljes mértékben igazuk van, mert 1975–ben gyártott járművek is forgalomban vannak. Ezeknek 8 év volt a jótállási ideje, tudjuk régen le kellett volna cserélni őket, de nem állt módunkban. Feljavítottuk amelyeket lehetett, amelyeket nem, alkatrészként tettek és tesznek hasznos szolgálatot, ami ezen felül marad, visszük az ócskavasba. A legutóbb vásárolt 15 busz is 6 éve van forgalomban.

Jegyek és bérletek ára

A 2010 augusztusától érvényben lévő díjszabások szerint a teljes árú városi jegy 2 lejbe, a kedvezményes nyugdíjas jegy – korhatáros, Szatmárnémeti illetőségű nyugdíjasoknak (beleértve Szatmárzsadányt is) 1 lejbe kerül, és csak a Transurban Rt. K. V. által kiállított igazolvánnyal érvényes; minden vonalra érvényes napijegy Szatmárnémeti területén 5 lej. A bérletek ára a következőképpen változik: minden vonalra 65 lej; diákbérlet minden vonalra 33 lej; 15 napos bérletek Szatmárnémeti területén, minden vonalra 33 lej.

Karikás Enikő