A tizenkettedikesek 39,55%-a, a tizenegyedikesek 33,73%-a ment át a próbaérettségin

A tizenkettedikesek 39,55%-a, a tizenegyedikesek 33,73%-a ment át a próbaérettségin
A próbaérettségin részt vett 110.752 tizenkettedikes tanuló közül 43.800 ért el legalább 6-os átlagot, ami 39,55%-os átmenési arányt jelent – közölte pénteken a tanügy-minisztérium. Tavaly a végzősök 38,23%-ának sikerült a próbaérettségije.

A próbaérettségin a tizenegyedikes diákok tudását is felmérték. Esetükben 33,73%-os volt az átmenési arány (4 százalékponttal jobb, mint 2017-ben és 8 százalékkal jobb, mint 2016-ban).
Az eredmények 99,9 százalékát összesítették eddig, ezek szerint 27.104 tanuló ért el 6 és 6,99 közötti átlagot, 29.180 tanuló 7 és 7,99 közötti, 20.434 próbavizsgázó 8 és 8,99 közötti, 7.509 tanuló pedig 9 és 9,99 közötti átlagjegyet szerzett. 48 diák ért el a maximális, színtízes átlagosztályzatot. 5-ös és 5.99 közötti átlaga 11.907 tanulónak volt. Román nyelv és irodalomból a próbaérettségin részt vevők 67,7%-a kapott 5-ös vagy annál nagyobb jegyet, anyanyelvből 75,8%, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematika vagy történelem) 48,8%, a választott tantárgyból (ebből csak a tizenkettedikesek vizsgáztak) 81% ért el legalább 5-ös osztályzatot.

Az átmenési arány hat megyében haladta meg a 45 százalékot. Ezek: Iaşi (50,2%), Kolozs (49,8%), Galac (48,7%), Fehér (47,3%), Brăila (46,1) és Hunyad (45,3%) megye. A leggyengébb eredményeket Călăraşi (25,6 százalékos átmenési arány), Giurgiu (25,2%) és Ilfov (22%) megyében érték el a tizenkettedikes tanulók.

A tizenegyedikesek közül a Kolozs megyeiek teljesítette a legjobban (44,6 százalék), majd Iaşi (39,9%), Dolj (39,3%) és Brăila (38,9%) megye következik a sorban. Giurgiu az egyetlen megye, ahol 20 százalék alatti volt az átmenési arány (16,6%).

www.agerpres.ro