A templom külsejét is felújítják a kispeleskei reformátusok

A templom külsejét is felújítják a kispeleskei reformátusok
Szatmár megye – A Kispeleskei Református Egyházközségben a jövő héttől elkezdődhet a templom külsejének renoválása is, miután az elmúlt esztendőben sikerült elvégezni a templombelső felújítását.

Varga Sándor, a gyülekezet lelkipásztora szerkesztőségünknek elmondta, hogy mivel tavaly év végére sikerült befejezni a templom belső munkálatait, a presbitérium elhatározta, hogy napokon belül hozzálát a templom külső felújításának megszervezéséhez.

Centenáriumra készülnek

A lelkész kifejtette, hogy idén ősszel ünnepli az egyházközség temploma felépítését követő felszentelésének 100. évfordulóját. Erre az alkalomra szeretnék teljesen felújítani a templomot. „Tavaly decemberben fejeztük be a belső felújítási munkálatokat, amely 30 000 lejbe került” – mondta a lelkész, majd hozzátette, hogy a templomkülső teljes felújításának összköltsége eléri a 60 000 lejt. Mint megtudtuk, idén januárban sikerült értékesíteniük egy egyházközségi tulajdonban lévő, nyolc és fél hektáros földterületet, amiért 8 500 eurót kaptak. Ehhez a mintegy 35 000 lejes összeghez Lázári község önkormányzatától 10 000 lejt várnak, így az idei költségek háromnegyed része már biztosítva lesz. „Bízom benne, hogy a 70 egyházfenntartói járulékot fizető személytől is összegyűl egy 5 000 lejes összeg” – mondta a lelkipásztor, majd hozzátette, hogy a fennmaradó 10 000 lejt a Szatmári Református Egyházmegye nagy gyülekezeteinek támogatásával szeretnék összegyűjteni, amelyek ugyanúgy, mint a tavaly, ismét jelezték segítő szándékukat.

 

Napokon belül elkezdődik

A tiszteletes vasárnap délutánra presbiteri gyűlést hív össze, amelyre meghívást kapnak a javítási munkálatok lebonyolítását vállaló szatmárnémeti cég képviselői is, hogy aláírják az erről szóló szerződést. „Ha minden a tervek szerint alakul, akkor akár már hétfőn elkezdődhet a munka” – mondta Varga Sándor, aki kifejtette, hogy mindenek előtt a torony meggyengült faszerkezetét kell megerősíteniük új tartógerendák beépítésével és csak ezután lehet elvégezni a torony és a templomhajó bádoglemezének lefestését. Ezt követi majd a régi vakolat tégláig való leverése és az új elkészítése. „Végül egy halvány színt kap majd a templom, pont olyat, mint a patóházi reformátusok temploma” – zárta mondanivalóját a lelkipásztor.