A temesvári forradalom újabb története

A temesvári forradalom újabb története
Vasárnap este Nagyváradon is bemutatták Szőczi Árpád, Temesvár a romániai forradalom kitörésének valódi története című kötetét.

 

Nagy érdeklődés övezte a kanadai magyar újságíró Szőczi Árpád könyvének bemutatóját vasárnap este a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A szerzőt Györbíró András, a Janus Pannonius Szakkollégium vezetője és Antal János, Tőkés László munkatársa mutatták be a közönségnek. Antal János tudatta, hogy Szőczi Árpádnak szerepe volt abban, hogy 1989-ben két kanadai újságíró elkészítette Tőkés Lászlóval azt az interjút, amelyet 1989 júliusában sugárzott a Magyar Közszolgálati Televízió Panoráma című műsora, és amelynek, ahogy Antal János fogalmazott, „talajlazító” szerepe volt a romániai belpolitikában, hiszen benne Tőkés László olyan éles kritikával illette a Ceausescu rezsimet, amely addig elképzelhetetlen volt. Hozzátette, hogy a szerző hatvanöt interjúalanyt szólaltatott meg, ugyanakkor a Securitate irattárában, valamint a Magyar Történeti Levéltárban is kutakodott. Érdekességként Antal János hozzátette, hogy Szőczi Árpád a kanadai titkosszolgálatok levéltárában nem folytathatott kutatásokat. A könyv három nyelven, magyarul, angolul és románul is napvilágot lát, és már bemutatták azt Ottawában, Brüsszelben és Temesváron, jelezte Antal János.

Történelemformálás

Ezt követően maga Szőczi Árpád szólt az egybegyűltekhez érthető, bár hallhatóan amerikai akcentusú magyarsággal. Elmondta azt, hogy Kanadában hogyan fejlődött ki benne magyar identitása, majd felidézte, miképpen került kapcsolatba Tőkés László Montrealban élő bátyjával, akinek segítségével megismerte a romániai magyarság, ezen belül Tőkés László helyzetét. Ezután pénzgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy egy forgatócsoport felkereshesse a temesvári lelkészt. Az akció sikerült, az interjút 1989 márciusában sikerült leforgatni, és kicsempészni, de azt követően hónapokig egyetlen magyar és észak-amerikai tévécsatorna sem volt hajlandó sugározni azt. 1989. júliusban, aztán Chrudinák Alajos kérte el az anyagot, és adta le a Panoráma című külpolitikai műsorban.

Kísért a múlt

Végül Tőkés László szólt a megjelentekhez elárulva azt, hogy még számára is sok újdonságot tartalmaz a könyv. A rendszerváltás huszonharmadik évfordulójára reflektálva kijelentette, hogy két évtizeddel a diktatúra bukása után Romániában az a szólás járja, hogy ellopták a forradalmat. Mint mondta, a posztkommunista elit a felismerhetetlenségig meghamisította a forradalom történetét, és ugyanez az elit lett a forradalom haszonélvezője is. „A harc nem szűnt meg, a titkosszolgálatok emberei ma is jelen vannak a pártokban és az egyházakban is, és ameddig ez így van, addig nem lesz változás. Az elvetemülteket nem szabd hagyni, hogy tovább garázdálkodjanak” – szögezte le beszédében Tőkés László. A könyvbemutató végén egy rövid filmet is levetítettek a jelenlevőknek, majd a megjelentek feltehették kérdéseiket. A kötetet a helyszínen kilencven lejért lehetett vásárolni, akik nem vásárolták meg akkor a könyvet, azok az interneten rendelhetik meg a Temesvár című munkát.

Pap István