A táncos lesz az előtérben a táncfesztiválon

Balról jobbra: Dimény Levente, Czvikker Katalin és Forgács Zsombor a tegnapi sajtótájékoztatón (A szerző felvétele)
Balról jobbra: Dimény Levente, Czvikker Katalin és Forgács Zsombor a tegnapi sajtótájékoztatón (A szerző felvétele)
Október 12-15. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját (EHTET), ezúttal Nagyváradon. Az idei fesztivál mottója “A táncos előtérben”, hiszen ezt a műfajt lényegében a táncosok teszik igazán élővé.

Az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója (EHTET) az egyetlen olyan rendezvény, amely az öt erdélyi hivatásos táncegyüttes közös fórumaként lehetőséget biztosít a régió táncművészeti szakembereinek találkozására, és alkalmat teremt arra, hogy az együttesek megismerjék egymást. Mint azt Dimény Levente, a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője a tegnap a témában tartott sajtótájékoztatón elmondta, a fesztivál során mintegy százharminc táncos és több tucatnyi zenész fog fellépni Nagyváradon. Az idei fesztivál mottója „A táncos előtérben”, hiszen ezt a műfajt lényegében a táncosok teszik igazán élővé, ezért fontos az, hogy a figyelem rájuk összpontosuljon. Az eseménysorozatra rangos szakmai testület látogat Nagyváradra: Mezei Kinga újvidéki rendező, Szokolay Dongó Balázs zeneszerző, Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, Kútszegi Csaba és Hegedűs Sándor tánckritikusok, valamint Dobre-Kóthay Judit jelmez- és díszlettervező. Dimény Levente hangsúlyozta, hogy az EHTET nem egy versenyfesztivál, tehát zsűrizés és díjazás sem lesz, ennek a fesztiválnak a célja egymás jobb megismerése. Ebből a célból az előadások mellett a táncosokból három alkotócsoport alakul majd és tart workshopokat, ugyanakkor színpadtechnikai műhelymunka is lesz.

Program

A XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozó programja a következő. Október 12., csütörtök, 18 óra: Nagyvárad Táncegyüttes – Barbárok. Október 13., péntek, 11 óra: Maros Művészegyüttes – Szép Palkó; 18 óra: Háromszék Táncegyüttes – Mundruc. Október 14., szombat, 11 óra: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – Pöttöm Palkó; 18 óra: Udvarhely Táncműhely – Apám tánca. Október 15., vasárnap, 19 óra: EHTET Gála az öt hivatásos magyar néptáncegyüttes közreműködésével. Mindegyik előadás helyszíne a Szigligeti Színház lesz. Az előadásokat különböző kísérőprogramok tarkítják. Október 12-én délután fél ötkor nyitják meg Tőkés Imola EHTET nézd meg! című kiállítását a Szigligeti Stúdióban, ugyanaznap este tíz órától táncház és folkkocsma lesz a Moszkva kávézóban. Egy nappal később, ugyancsak este tíz órától szintén a Moszkva kávézóban Cári Tibor és a Soroglya Zenekar koncertje lesz, október 14-én este tíz órától pedig a Szigligeti Stúdióban tartják meg a táncházat. Az előadásokra jegyek már kaphatók a www.biletmaster.ro honlapon és a színház jegypénztárában hétfőtől péntekig 14–19 óra között, illetve hétvégenként az előadások előtt egy órával. A fesztiválra 25 lejes, három előadásra érvényes fesztiválbérlet váltható. Egy jegy ára tizenöt lej, diákok és nyugdíjasok tíz lejért vásárolhatnak belépőt. A fesztivál szervezője a Szigligeti Színház, társszervező a Szigligeti Alapítvány és a Szigligeti Tanoda.

Pap István