A török kiüzése és a Rákóczi-szabadságharc

A török kiüzése és a Rákóczi-szabadságharc
Nagyvárad – Szerda délután a Bihar Megyei RMDSZ-szervezet által létrehozott Szacsvay Akadémia előadássorozat keretében Gebei Sándor, az MTA Magyar-Orosz Történész Vegyesbizottságának alelnöke tartott előadást, 1683-1711: Háborúból, háborúba címmel.

A váradi Ady Endre Középiskola dísztermében megjelenteket Szabó Ödön, a Bihar Megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke köszöntötte. Gebei Sándor, a történelemtudomány habilitált doktora, az egri Eszterházy Károly Főiskola Közép- és Újkori Magyar Történelem Tanszékének vezető professzora arra hívta fel a figyelmet: előadásában néha nagyokat ugrik és inkább az újdonságokra fog koncentrálni, hiszen a tényanyagokat el lehet olvasni, a törökellenes küzdelemnek pedig részletes irodalma van. Hangsúlyozta: az 1683-1711 közötti közel három évtizedben szinte állandó háborúskodás folyt, melynek betudhatóan a Magyar Királyság (melynek megitélésében része volt az Erdélyi Ferejedelemség is) 30 évig pusztult úgy humán, mint anyagi szempontból. A török uralom alóli felszabadító háborút tulajdonképpen Bécs ostroma provokálta ki, ahol Kara Mustafa nagyvezír súlyos verességet szenvedett, 1683 októberében pedig Esztergomot is elveszítették a törökök. Az osztrák főváros fölmentésénél jelentős szerepet játszott Ian Sobieski hősiessége, érdekes módon a lengyel királynak emiatt az irigykedő I. Lipót császárral is afférja támadt. Egy 1684-es sikertelen próbálkozás után aztán 1686 szeptemberében Buda várát is visszafoglalták. (Ezzel kapcsolatban a szakember megjegyezte: a tévhitekkel ellentétben a török hódoltság nem 150 évig tartott, hiszen a végvárnak számító Nándorfehérvár 1521-ben esett el, az utolsó török katona pedig 1718-ban hagyta el Magyarországot).

Politikai következmények

Buda visszafoglalásának több politikai következménye is volt. Az 1687-es pozsonyi diétán- melynek legitimitását egyesek vitatják- a jelenlevő magyar főnemesek elfogadták I. Lipót azon ajánlatát, hogy mondjanak le az 1298 óta gyakorolt királyválasztói jogukról. Úgymond az ország nevében Esterházy Pál nádor is támogatta az elképzelést, amiért birodalmi herceg rangot kapott a császártól. Ugyanakkor pedig törölték az Aranybulla 31. pontját, mely addig lehetővé tette a király intézkedései elleni tiltakozást, amennyiben ezek alkotmánysértőek voltak, vagy egyes privilégiumok megvonását jelentették.

Közben Apafi Mihály erdélyi fejedelem úgy döntött: nem tartja fenn tovább a Porta felé tanúsított látszatfüggőséget, hanem teret enged a császári csapatok offenzívájának. (Ezzel ellentétes politikát folytatott Thökölyvel, aki végig kitartott a törökök mellett). A Szent Liga (melyhez a Pápai Állam, a Habsburg Birodalom, a Velencei Köztársaság, Lengyeloszág-Litvánia, később pedig Oroszország is csatlakozott) szép sikereket ért el. A törökök három alkalommal is katasztrófális verességet szenvedtek- 1697-ben például Zentán, a Savoyai Jenő tanácsadó vezette császári főseregtől-, így úgy határoztak: elfogadják I. Lipót ajánlatát és tárgyalóasztalhoz ülnek. A több napig zajló karlócai békekötés  eredményeképpen a törökök feladták Magyarországot, mert úgy vélték, fontosabb nekik a Fekete-tenger környéke.

Nélkülünk, rólunk

1700 körül éledezni kezdett a magyar politikai élet, a nemesek ugyanis sérelmezték, hogy a békekötéskor „nélkülünk döntöttek rólunk”. Megsokasodnak a panaszaik, és azt követelték: legyen ismét országgyűlés! 1703-ban az összeesküvése miatt elitélt, ezért két évig Lengyelországban bújkáló és onnan hazatért II. Rákóczi Ferenc pátensekkel arra buzdította a népét: fogjon fegyvert a királya, az elnyomó idegen uralkodó ellen. Gebei Sándor szerint tehát az 1704-ben kezdődött jogos ellenállás szabadságharc, és nem függetlenségi háború volt, melynek kimentele attól fügött, hogy a többi európai ország hogyan viszonyul ehhez.

Az első kiegyezés

A történész-professzor többek közt arra hívta fel a figyelmet: az erdélyi princeps II. Rákóczi Ferenc Magyarországon nem volt fejedelem, csupán „dux”, ezért egy lengyel példával próbálta legitimáltatni magát. Az 1707-es ónodi conventus generalis  először felkinálta a királynak, hogy önként vonuljon vissza, mivel azonban erre nem volt hajlandó, kimondta a trónfosztást. Gebei Sándor szerint 1711-ben Szatmáron nem béke, hanem egyezség jött létre a király és a társadalom közt, mely megelőzte a későbbi, 1867-es megállapodást, így az első kiegyezésnek is tekinthető. „Olyan kompromisszum született, melynek csak győztese volt. Sajnos a mai politikai közgondolkodásban nincs benne az efajta megoldás, pedig ez a progresszív, előrevívő erő, a pártoskodás nem vezet sehová”, fogalmazott.

Ciucur Losonczi Antonius