A Születés Hete Nagyváradon

Akt.:
A Születés Hete Nagyváradon
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre Nagyváradon a Születés Hete rendezvénysorozat. A programoknak a Posticum Kulturális Központ biztosít helyet az idén is, május 9–14. között.

A szervezők azzal a céllal indították útjára a rendezvénysorozatot, hogy a várandós, szülés előtt álló kismamák, családok minél szélesebb körű tájékoztatást kaphassanak az előttük álló nagy eseményről, illetve a számukra elérhető választási lehetőségekről. Hogy a szülés ne csak megtörténjen velük, de életüknek valóban egyik legemlékezetesebb, legszebb élménye lehessen kisbabájuk világra hozatala; lehetőség szerint olyan körülmények között, amely mamának és babának egyaránt megnyugtató, bensőséges környezetet teremt, amelyben háboríthatatlanul figyelhetnek egymásra, saját igényeikre.

Nagyváradon ismét a Posticum Kulturális Központ ad otthont az eseménynek, május 9–14. között. A Posticum és a nagyváradi Születés Hete rendezvény együtt kívánja támogatni a Szent Angéla Ház gyermekeit, pénzadományokkal, tartós élelmiszerekkel, tisztító-tisztálkodószerekkel és tanszerekkel. Az előadásokon, programokon, adományok fejében lehet részt venni. Az adományokat, felajánlásokat egész héten várják a Posticum székhelyén (Teiului 26. szám). A rendezvény ideje alatt megtekinthetőek az „Az én Anyukám” rajzpályázat alkotásai.

Program

Eve Ensler: A vagina Monológok. Előadó: Oláh Anikó Katalin, Budai Mónika, Pásztai Annamária, Lakatos Éva, Camerzan Orsolya, Cosma Sonja, Hoffmann Kinga. Rendező: Oláh Anikó Katalin – május 9., hétfő, 18 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ. Beszélgetés az előadás kapcsán – előadó: Makai Dimény Judit családterapeuta – május 9., hétfő, 19.30 óra, helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„A női tökéletesség spirituális triásza: Szűz, Anya, Nagyanya”. Előadó: Dr. Bálint Sándor, szülész nőgyógyász, pszichoterapeuta – május 10., kedd, 18 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Császár után”. Előadó: Dr. Bálint Balázs, szülész nőgyógyász – május 10., kedd, 18.45 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Bába a gyermekágy mellett”. Előadó: Kondor Katalin, szülésznő – május 10., kedd, 19.45 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Lehet-e a Nő a szülés középpontja?” Előadó: Dr. Németh Mónika, független bába – május 11., szerda, 18 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Szoptatás: a Női folytonosság”. Előadó: Kovács Katalin és Bruncsák Anna, önkéntes szoptatási tanácsadók, Szoptatásért Magyar Egyesület – május 12., csütörtök, 18 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„A baba a Nő lelkében fogan”. Előadó: Szeghy Krisztina, pszichológiai mentor és családsegítő konzulens – május 13., péntek, 18 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Aviva-bemutató”. Előadó: Kovács Ildikó Laura, Aviva tréner – május 13., péntek, 19.20 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Merek úgy szülni, ahogyan szeretnék! (Îndrăznesc să nasc aşa cum vreau!)” – román dokumentumfilm. Előadó: Lion Mentor Association – május 14., szombat, 17 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

„Záróelőadás: Playback szinház – „A nő férfi szemmel”. Előadó: Playback társulat – május 14., szombat, 18 óra. Helyszín: Posticum Kulturális Központ.

Siratószoba (magzatukat vagy újszülött kisbabájukat elveszített szülők részére) – látogatható: május 12-én, csütörtökön 17–18.30 óra között; május 13-án, pénteken 17–18 óra között; május 14-én, szombaton 17–18.30 óra között. Helyszín: a Posticum Kulturális Központ könyvtára.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter