A szobaantennások lehetnek a digitális televíziózás nyertesei

A szobaantennások lehetnek a digitális televíziózás nyertesei
Az év második felétől már 8-9 televíziós csatornát is lehet majd fogni hagyományos szobaantennával. A digitális televíziózás beindulása az ország lakóinak több mint egynegyedét érinti, akik már kevesebb mint 20 ezer forintért is hozzájuthatnak az új antennához és a digitális átalakítóhoz.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mely csatornák kerülnek bele az első ingyenes csomagba, de a jelenlegi hárommal szemben akár 9 csatornát is élvezhetnek a nézők, ráadásul a digitális technológia segítségével a jelenleginél jobb kép- és hangminőségben.

A négymillió magyarországi háztartás 26 százaléka használ szobaantennát. Ez az arány a jövőben sem csökken jelentősen, ugyanis a kisebb településeken élőket, illetve az alacsonyabb jövedelműeket a televíziós szolgáltatók nehezen érik el. Az egyik legnagyobb antennaforgalmazó szerint az adódó lehetőségnek köszönhetően a felhasználók várhatóan nem váltanak technológiát.