A szlovák államfő szerint a menekültkvóta szerencsétlen megoldási kísérlet volt

Andrej Kiska szlovák államfő
Andrej Kiska szlovák államfő
A hivatalos romániai látogatáson tartózkodó Andrej Kiska szlovák államfő hétfőn úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió menekültkvótára vonatkozó javaslata szerencsétlen megoldási kísérlet volt, és mára ‘halott’ politikai témának tekinti.

‘A migránskvóta szerencsétlen javaslat volt, és én személyesen halott politikai témának tekintem’ – jelentette ki a szlovák államfő a Cotroceni-palotában, a Klaus Iohannis államelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten.

Kiska szerint ugyanakkor a “sikeres országoknak” morális kötelezettségeik vannak, és szolidárisaknak kell lenniük menekültügyben.

‘Államelnökként meggyőződésem, hogy ahogyan a sikeres embereknek erkölcsi kötelességük segíteni a bajba jutottakon, úgy minden országnak igyekeznie kell kivenni a részét azoknak a megsegítéséből, akik a halál elől menkülnek. A másik fontos dolog a szolidaritás. Románia és Szlovákia is szomszédos Ukrajnával. Könnyű elképzelni, hogy ha egy ukrajnai menekültválság esetén több száz ezer menekült érkezne Szlovákiába, mi is azt kérnénk a többi államtól, hogy legyenek szolidárisak velünk és segítsenek. Most nekünk is kötelességünk segíteni’ – hangoztatta a szlovák elnök.

Klaus Iohannis arról beszélt, Románia is aktívan részt vállal a menekültválság megoldásának keresésében, ezt azonban csak a probléma forrásának felszámolásával látja kivitelezhetőnek.

‘Szíriában kell békét teremteni, Afrika fejlődésére kell támogatást biztosítani. Ezen kívül meg kell erősíteni Európa határait és ebben Románia pozitív szerepet játszik. Mi bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk védeni az unió határát, tudjuk, mi a teendő, ha átlépik azt az illegális bevándorlók. Azt gondolom, hogy közös megoldásokat kell találnunk, amelyek nem elválasztanak, hanem közelebb hoznak egymáshoz. A migránstéma egyelőre megosztja Európát, és ezért nem is találtak semmiféle megoldást. Más hozzáállás kell, jobb, közös és hatékony’ – vélekedett a román államfő.

A Szlovák Köztársaság elnöke hétfőn és kedden tartózkodik hivatalos látogatáson Romániában.

AGERPRES/(RO – szerző: Doroteea PURCĂREA, szerkesztő: Florin MARIN; HU – szerkesztő: ERDÉLY András)

www.agerpres.ro



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter