A színház folyamatosan jelenidőben fogalmaz

A színház folyamatosan jelenidőben fogalmaz
A színház szerepéről, célkitűzéseiről beszélt Szabó K. István színházi rendező a Partiumi Keresztény Egyetemen hétfőn tartott előadásán.

 

 

A Janus Pannonius Szakkollégium, a PKE Modern Nyelvek Tanszéke és a Colloquia Nyelvvizsga Központ meghívására tartott előadást hétfő délután a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen Szabó K. István a Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Bevezetőjében a rendező felidézte tapasztalatait, elárulva, hogy a színházról alkotott addigi elképzelése 1998-ban változott meg radikálisan, amikor részt vett a londoni Royal Court romániai képzésében. „Olyasmivel találkoztam ott, ami más, mint az olasz színpad és a polgári színház” – jelezte. Színházi ars poeticáját kifejtve így fogalmazott: „azzal a kérdéssel kell találkoznunk a színházban, hogy mit miért csinálunk. A problémákhoz kell visszatérnünk, mert a színház nem a demonstráció, hanem az együttgondolkodás tere.” Ezt követően a színház tereiről beszélt a jelenlevőknek, kifejtve, hogy egy színházi tér metaforikus térré válik, ha feltöltjük azt a találkozás valódi jeleivel. Ilyen értelemben színházat bárhol lehet csinálni, noha Nagyváradon ennek nincs komoly hagyománya. Majd kijelentette, hogy a nyelv is egy tér a színházban. A különböző kulturális beidegződések hatását érdekes példákkal érzékeltette: elmesélte, hogy ugyanazt az előadását egészen másként értelmezték az Egyesült Államokban, mint Kelet Európában.

 

Az autentikus színház

 

A bevezető előadás után Szabó K. István a megjelentek kérdéseire válaszolt. A beszélgetés során kifejtette, hogy az autentikus színház nem utánoz, hanem szétszed egy problémát, amelyet a kor igényei szerint újra összerak. A színház folyamatosan jelenidőben fogalmaz, ez a magyarázata annak, hogy a régi klasszikus darabok folyamatosan újraértelmezve kerülnek újra és újra színpadra. „Minden színházi alkotó a saját nyelvén fogalmazza újra a problémákat” – húzta alá a rendező.

A színház és szórakoztatás viszonyára vonatkozó kérdésre válaszolva Szabó K. István elmondta, hogy napjainkra nagyon felhígult, valóságos iparággá vált szórakoztatás, és a színház sem technikailag, sem célkitűzésében nem veheti fel a versenyt azzal a szórakoztatóiparral, amely a szemfényvesztésre épít. „A színháznak el kell felejtenie a szórakoztatást” – szögezte le Szabó K. István, aki szerint a színháznak olyan közösségi élményt kell nyújtania, mely hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy a problémákat felismerjék, illetve hogy több megvilágításból is lássák és értelmezzék azokat. A sikeres és jó színházi előadások közötti összefüggéseket boncolgató kérdésre válaszolva Szabó K. István elmondta, hogy egy népszerű előadás nem feltétlenül jó is, de ez fordítva is igaz, vagyis nem biztos, hogy egy népszerűtlen előadás szükségszerűen rossz is. „A színház komisz akkor, amikor alájátszik a néző kényelmének” – fogalmazott Szabó K. István, jelezve ezzel is azt, hogy a színháznak nem lehet feladata az olcsó szórakoztatás.

 

A párbeszéd fontossága

 

Felvetődött az a kérdés is, hogy miképpen lehet a fiatal generációkat becsábítani a színházba. Ennek kapcsán Szabó K. István abból az előfeltevésből indult ki, hogy például Nagyváradon nem csak az a kétezer ember jelenti a közönséget, akik bejönnek a színházi előadásokra, hanem az a több tízezer ember is, akik talán éppen azok miatt az előadások miatt nem mennek színházba, amelyeket a kétezer színházba járó megnéz. A színháznak folyamatosan nyitnia kell és meg kell találnia az egyensúlyt a különböző igények között. „Meg kell tanulni a mai ember nyelvén fogalmazni, hogy párbeszédet tudjunk vele kezdeményezni. A színház eszmeiségét, nem pedig az adott kor nyelvét kell átmenteni a jövő generációi számára. Problémákat kell megfogalmazni a mai ember nyelvén” – hangsúlyozta Szabó K. István azzal zárta válaszát, hogy az operett közönség évtizedeken belül kihal, és ha a színház nem tud párbeszédet kezdeményezni az új generációkkal, akkor gyakorlatilag elveszíti közönségét.

 

 

Pap István

Címkék: ,