A Szimfonikus Fúvószenekar hangversenye

A Szimfonikus Fúvószenekar hangversenye
December 8-án, megalakulását követően első ízben mutatkozik be a Filharmónia Enescu–Bartók koncerttermében a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar. Szerdán délután tartottak sajtótájékoztatót.

 

 

 

A Filharmóniánál tartott sajtótájékoztatón jelent volt Orosz János karmester, Fojka László, a Filharmónia művészeti igazgatója, Székely István és Deé Róbert zeneművészek, valamint Szabó Ödön megyei tanácsos, akinek hathatós támogatásával jött létre a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar.

Szabó Ödön arról beszélt, hogy megalakulása óta a fúvószenekar a filharmóniával való sikeres együttműködésnek is köszönhetően ma már a zenei intézmény által szervezett heti hangversenyeken is helyet kap. Mindezt komoly elismerésnek tartotta. A továbbiakban szólt azokról a változásokról, melyek a fúvószenekar életében következtek be, miután az eddigi karmester, Manyák Erik külföldi szerződést kapott, s így feladatát a zenekar élén nem tudja ellátni. Székely István zeneművész javaslatára az Albertirsán élő karmester, Orosz János vette át az együttes irányítását, heti egy alkalommal foglalkozik a zenekarral. Beszélt a fúvószenekar megalakulásáról, arról, hogy annak idején Székely Istvánt kérték fel, hogy foglalkozzanak azzal a gondolattal, hogy egy fúvószenekar alakuljon meg Váradon. A gondolat sikeres volt, a csapat megalakult, a megyei önkormányzat támogatásával. Beszélt a sikeres együttműködésről, mely a filharmónia, az egyetem és a zenakar tagjai között kialakult.

Székely István arról tájékoztatott, hogy Manyák Erik távozása után gondban voltak, hogyan is tovább. A fúvószenekar több tagjának is az volt a véleménye, hogy ennek a kezdeményezésnek tovább kell élnie, hisz már sok munka állt mögötte, kár lett volna abbahagyni. „Amatőrök, profik mindannyian összefogtunk, és eldöntöttük, megtartjuk a zenekart. Megalakítottunk egy egyesületet annak érdekében, hogy intézményesített háttérrel rendelkezzünk, hogy különböző helyeken pályázni tudjunk.” Arról is beszélt, hogy a zenekar tagjai – mintegy harminc fő – mind váradiak. Szükségük volna még legalább tíz személyre, akiket majd a kis zenekar tagjaiból toborozhatnak, akikkel Deé Róbert foglalkozik, és ahová továbbra is várják fiatalok jelentkezését. Számítanak rájuk, hiszen ők képezik majd az utánpótlást.

 

 

Hetente egyszer

 

Fojka László, a Filharmónia művészeti igazgatója szerint amikor értesültek erről a kezdeményezésről, nagyon örültek: „Azonnal próbáltunk segíteni. Értesültünk arról, hogy nincs próbatermük, s a Filharmónia vezetősége úgy döntött, hetente egyszer helyet biztosít a próbáknak. Ezenkívül amennyire lehetőségünk van rá, hangszerekkel is segítünk, amikor erre szükségük van. Figyelembe véve a zenekar fejlődését, ebben az évadban két fellépési lehetőséget is felajánlottunk. Az első az Enescu–Bartók koncertteremben lesz, december 8-án, a másik jövőre, május hónap folyamán”

 

 

A karmester

 

Orosz János karmester, aki Albertirsán él, elmondta, hogy az ottani fúvószenekar karmestere, de zeneiskolában is tanít. Hogyan került Váradra?, szólt az újságíró kérdése. „Székelyudvarhelyen, ahol évente részt veszünk egy zenei táborban, találkoztam az idén Székely Istvánnal. Beszélgettünk arról, hogy Nagyváradon megalakult egy fúvószenekar, aminek jómagam is örültem. Október elején hívott, hogy baj van, nincs karmesterük, és felkért, vállaljam el. Azóta hetente rendszeresen járok Váradra – már jól ismerem az utat a filharmónia felé – mondta a karmester. – Ami a zeneműveket illeti, felcsendül majd Rossini: A sevillai borbély nyitánya. Debussynek egy eredetileg zongorára írott prelűdje hangzik el, egy volt kollégám hangszerelte ezt a zeneművet, ami nem egyszerű feladat volt, de a fúvószenekarnak sem egyszerű eljátszani Debussyt. Sosztakovicstól, a zseniális komponistától egy dzsessz-szvitet adunk elő. Ez egy hattételes mű, ebből hármat játszunk el. Meg kell említeni még John Williams amerikai kortárs zeneszerzőt, karmestert, akinek inkább a filmzenéit ismerjük, úgymint a Csillagok háborúja, Indiana Jones, Jurassic Park stb. Ezenkívül négy alkalommal ő írta meg az olimpiai játékok zenéjének fő témáját. Két művét adjuk elő, részletet a Ryan közlegény megmentése című film zenéjéből, valamint az 1988-as szöuli olimpiára komponált zeneművét. Majd könnyedebb darabok kerülnek előadásra: James J. Cheetham, David E. Bernstein, T. Mashima és Jay Bocook zeneműveit játssza majd a Nagyváradi Szimfonikus Fúvószenekar. Biztos vagyok benne, hogy előadásunk igazi zenei élményt jelent majd mindenkinek, aki eljön a hangversenyre” – zárta szavait a karmester.

 

Dérer Ferenc