A Szigligeti Színház örökös tagja

A Szigligeti Színház örökös tagja
A Szigligeti Színház Örökös Tagja címet adományozták Miske László színművésznek szerdán, aki huszonhat esztendőn keresztül volt a nagyváradi magyar színtársulat tagja, vezető színésze.

Szeptember 18-án ünnepelte 76. születésnapját Miske László színművész, a nagyváradi Szigligeti Színtársulat egykori vezető színésze. Erre a napra időzítve mutatták be a nagyváradi színházban a színművésszel készített interjúkötetet Miske László jelenlétében, a kötetbemutató után pedig a Szigligeti Színház művészeti tanácsa a színház örökös tagja címet adományozta neki.

„Jól döntöttünk”

A Miske László című kötet megjelentetésének körülményeiről először Kántor Lajos irodalomtörténész beszélt a színház páholyelőcsarnokát zsúfolásig megtöltő érdeklődőknek. Megtudtuk, hogy ez a kiadvány a Komp-press kiadó Prospero sorozatának tizenegyedik darabja. Az anyagi nehézségek miatt korábban már felmerült annak gondolata, hogy felfüggesztik a sorozat további kiadását, azonban a Miske Lászlóval készült interjút mégis kiadták, „mert ő megérdemli ezt, és végül bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk” – fogalmazott Kántor Lajos.

A kötet szerzője, Molnár Judit a színművésszel készített interjú körülményeit elevenítette fel, elárulva azt, hogy a beszélgetések az internet közvetítésével zajlottak. Molnár Judit bevallotta: a munkának ez a része nagyon könnyen ment, annál több nehézséget jelentett a képek kiválasztása a kötethez, hiszen rengeteg felvétel közül kellett válogatni. A könyv négy fejezetre oszlik, Miske László életpályájának négy meghatározó hivatása szerint. Így a kötet a lelkész, a színész, a rendező és a tanár fejezetekbe rendeződik. Kötő József színháztörténész, a könyv előszavának szerzője felszólalásában hangsúlyozta, hogy Miske Lászlónak már a bemutatkozása is figyelemre méltó volt Molnár Ferenc Liliomjában. „És nem csalódtunk, mert Miske László az erdélyi magyar színjátszás értékteremtő és stílusteremtő művésze lett” – fogalmazott Kötő József, aki a megjelenteket emlékeztette arra, hogy az 1973–74-es évad Várad évadja volt, és ebben a megvalósításban Szabó József rendező mellett Miske Lászlónak meghatározó szerepe volt. Kötő József kiemelte Miske László néhány meghatározó szerepét: Ádámot Az ember tragédiájában, Csorja Ádámot az Ősvigasztalásban, a Prédikást az Anyám könnyű álmot ígér című darabban és a kolozsvári Buszmegálló előadásban alakított Mester szerepét. Ez utóbbi előadás, mely a kommunista rendszer végnapjaiban került színpadra, egyúttal az erdélyi magyar színjátszás számvetésének is tekinthető, jegyezte meg Kötő József.

„Kegyes” színház

Ezt követően Miske László beszélt karrierjének néhány emlékezetes pillanatáról, bevallva azt, hogy két évig lelkészként dolgozott, de ez a pálya kényszer volt számára, szolgálati helyén a hívek nem is fogadták őt jól. A színművészeti egyetem elvégzése után Nagyváradra jött, és 26 évet töltött el a Sebes-Körös-parti városban. Az itt töltött időszakról Miske László így vallott: „Velem ez a színház mindig kegyes volt, olyan szerepeket kaptam, ami biztosította szakmai fejlődésemet”. A továbbiakban felidézte, hogy 1987-ben Kolozsvárra ment, ahol többek között a már említett, nagy jelentőségű Buszmegálló című darabban is játszott. A rendszerváltás után, 1990-ben meghívták a miskolci színházhoz, hogy ugorjon be a Macbeth előadásába. A színművésznek egyetlen éjszaka állt rendelkezésére, hogy megtanulja Duncan király szerepét. Az előadás jól sikerült, de mint számára kiderült, az akkori direktor elleni egyfajta összeesküvés részeként hívták el őt a produkcióba. Az „összeesküvők” arra használták fel Miske László fellépését, hogy elmondhassák: „egy román kellett eljöjjön, hogy megmentse az előadást.” Ez a vallomás döbbent morajt váltott ki a hallgatóságból. Miske László felelevenítette azt, hogy a miskolci, majd szegedi kitérő után 1993-ban szerződött a debreceni Csokonai színházhoz, és azóta is ott dolgozik, a színészkedés mellett rendez és oktat is. A beszélgetés során szóba került székely kötődése is, ennek kapcsán pedig kijelentette: „nagyon szeretném megélni azt a napot, amikor kikiáltják a székely autonómiát”.

Stílust teremtett

A beszélgetést követően Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója felolvasta Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójának Miske Lászlóhoz írt személyes hangvételű levelét, melyben Gáspárik vall arról a meghatározó szerepről, amelyet Miske László jelentett a direktor pályaválasztásában. Ezt követően átnyújtották Miske Lászlónak a Szigligeti Színház művészeti tanácsa által odaítélt Szigligeti Színház Örökös Tag Díjat. A laudációt Hajdu Géza színművész olvasta fel, kiemelve többek között azt, hogy a Nagyváradon eltöltött huszonhat évad során nyolcvanöt szerepet játszott, színészi munkájával stílust és arculatot teremtett a színházban. Az ünnepi esemény zárásaképpen a színház földszinti körfolyosóján elhelyezték a falra Miske László portréját a Szigligeti Színház örökös tagjai, Varga Vilmos színművész és Szabó József „Ódzsa” rendező képei mellé. Miske Lászlót legközelebb szeptember 26-án láthatja a váradi közönség Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című művében. Az előadás este hét órakor kezdődik a színházban.

Pap István