A szex hiánya nem válóok Dél-Koreában

Nem válhat el az a dél-koreai férfi a
feleségétől, aki
házasságuk tíz éve alatt nem
élt házaséletet
feleségével.

A férfi keresetében előadta, hogy
felesége a
házasságkötésük, 1999
óta nem hajlandó házaséletet
élni vele, és még azt sem indokolta
meg pontosan, miért, miközben megköveteli,
hogy sok pénzt költsön rá – adta
hírül a Yonhap
hírügynökség.


A bíróság bizonyítottnak
látta, hogy a pár nem él
szexuális életet, mégis
elutasította a férfi keresetét, mert
az asszony késznek mutatkozott “a helyzet
megoldására”, hajlandó
kezelésre járni, és, mint mondta,
“minden szükségeset megtesz, hogy
túljussanak ezen a helyzeten”. A
bíróság
megállapítása szerint a
házasság 2007-ig – a szexuális
kapcsolat hiánya ellenére –
működött, és úgy
találta, nincs elegendő
bizonyíték arra, hogy a
házasélet hiányáért
eredendően az asszony a felelős. Ha
mindkét fél tesz
erőfeszítéseket, elkerülhető a
válás – vélték a
bírák.


Dél-Koreában a válások
száma 2008-ban 116 500 volt, 6,1
százalékkal kevesebb, mint előző
évben. A válások legfőbb oka a
házastársak
összeférhetetlensége, anyagi okok,
illetve a hűtlenség volt.