A szerződés új, a feladat ugyanaz: autópálya-építés

A szerződés új, a feladat ugyanaz: autópálya-építés
Ha lehet hinni az ígéreteknek, akkor 2020-ban összekapcsolódik az észak-erdélyi autópálya a magyarországi sztrádával.

Deja vu érzése lehetett azoknak az újságíróknak, akik csütörtök délelőtt részt vettek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszának megépítésére vonatkozó szerződés aláírásán a Bihar Megyei Tanács és a Bihar Megyei Prefektúra nagyváradi székhelyén, ugyanis három évvel ezelőtt ugyanitt már aláírtak egy hasonló szerződést egy spanyolországi építőipari konzorciummal, de mint az mindenki számára ismert, a szerződéskötésen kívül semmi érdemleges nem történt autópálya-építés ügyben. Ezt az esetet is felidézte tegnap az új szerződés aláírásakor Narcis Neaga, a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) vezérigazgatója, elmondva, hogy 2015-ben a teljes Bihar megyei szakasz, tehát 60,2 kilométernyi pálya felépítésére kötöttek szerződést, de mint utóbb kiderült, a spanyolok csak az előleget akarták megkapni, mert otthon, Spanyolországban csőd alatt álltak. Az akkori autópálya-kezelő társaság nem fizette ki az előleget, hanem szerződést bontott a céggel, és új közbeszerzési eljárást írt ki. Ezúttal a 60 kilométeres Bihar megyei szakaszt három részre osztották, és ebből a háromból a Bors–Bihar szakasz építésére kiírt versenytárgyalást nyerte el a Trameco cég és társai. „Ez egy nem nagy, de fontos szerződés a cég számára”, mondta az aláírás előtt Beniamin Rus, a Trameco vezérigazgatója, ugyanis, mint elárulta, cégcsoportja már legalább tizenöt éve próbál autósztrádákat építeni, de mindeddig egyetlen ilyen közbeszerzést sem nyert el. Hozzátette, hogy nagyon szeretne olyan emberekkel dolgozni, akik az évek során külföldre mentek dolgozni, ellenkező esetben Ázsiából vagy máshonnan kell munkaerőt toborozni. Az aláírás előtt Delorean Gyula alprefektus kijelentette: meggyőződése, hogy a másik bihari autópálya-szakasz kivitelezését is Rus cégcsoportja fogja megnyerni, továbbá szerinte nemcsak azért fontos ennek az autópályának a megépítése, mert összeköti az országot Nyugat-Európával, hanem azért is, mert az emberek visszajönnek majd ezen az úton az országba. Az 5,3 kilométer hosszú szakasz építése mellett egyébként egy közúti csomópont, öt bekötő út és három felüljáró is épül majd.

A másik két szakasz

A 28,5 kilométer hosszú Bisztraterebes–Bihar autópálya-szakasz kivitelezését is a Trameco-Vahostav társulás nyerte el, csakhogy a közbeszerzés eredménye ellen a vesztes Strabag cég fellebbezett az Óvások Megoldásának Országos Tanácsánál (CNSC). A fellebbezést az intézmény elutasította, és amennyiben a Strabag a mai napon nem fordul bírósághoz az ügyeben, akkor szerződést lehet kötni a Tramecóval. A harmadik Bihar megyei szakasz (Bisztraterebes és Berettyószéplak között) versenytárgyalása folyamatban van, jelenleg az ajánlatok elbírálása zajlik. Az aláíráson jelen volt Ioan Mang, a nagyobbik kormányzó párt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Bihar megyei elnöke is, aki kijelentette, hogy minden illetékes hatóság és intézmény minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a munkálatok rendben el is készüljenek, míg Beniamin Rus azt ígérte, hogy az 5,3 kilométernyi autópálya-szakasz 2020 márciusáig elkészül, „és a határon majd kezet foghatunk a magyar féllel”.

Ígéretek

Narcis Neaga reagált arra az újságírói kérdésre is, hogy mikor fog történni valami érdemleges a DN76 Nagyvárad-Déva országúton a Belényes és Halmágycsúcs (Vârfurile) közötti szakaszán, ami jelenleg úgy néz ki, mint egy földút. A CNAIR szerződést bontott az útszakasz kivitelezőjével, idén márciusban pedig földcsuszamlás történt ott, vagyis az út majdhogynem életveszélyes. Neaga elmondta, hogy jelenleg az útszakasz kivitelezésére új közbeszerzési eljárást írtak ki, és azt ígérte, hogy jövőre el is készül ez az útszakasz. Addig is a balesetek elkerülése végett azt kérte Neaga az autósoktól, hogy tartsák be a közlekedési szabályokat és az ottani forgalomszabályozó táblák utasításait. Neaga azt is megígérte, hogy jövőre elkezdik építeni a Belényest és Vaskohsziklást elkerülő utakat.

Pap István