A szénapadlás, avagy a Nő

A szénapadlás, avagy a Nő
A szénapadlás, avagy a Nő című szórakoztató összeállítását tekinthették meg az érdeklődők Meleg Réka előadásában december 30-án délután.

Sokan gyűltek össze vasárnap délután a nagyváradi Posticumban Meleg Réka pályakezdő színművész előadóestjére. A szénapadlás, avagy a Nő című szórakoztató darabot Meleg Attila állította össze és rendezte. A humoros összeállítás a női élet korszakait mutatja be. Kezdve a fiatal lánytól, a hajadonon keresztül egészen az özvegy asszonyig Meleg Réka egy-egy mesével, történettel mutatta be az életszakaszokat és az azokra jellemző dolgokat. A különböző életkorokat bemutató részeket népdalokkal vezette át Meleg Réka, amelyek szintén az éppen aktuális élethelyzethez igazodtak. A lánykort, a mátkaságot, a 30-40 éves asszonyi kort, és végül az özvegységet versekkel, monológokkal, prózai írásokkal illusztrálta Csokonai Vitéz Mihály, Benedek Elek, Áprily Lajos, Zilahi Lajos, Szabédi László műveiből, valamint a népköltészet gyöngyszemeiből válogatva. Meleg Réka Békéscsabán végezte el színi tanulmányait és az elmúlt vasárnap a nagyváradi M.M. Pódium Színház szervezésében a váradi közönséget is megörvendeztette ezzel a mókás darabbal.

Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .