A Székesegyház kriptájában imádkoztak Halottak Napján

A Székesegyház kriptájában imádkoztak Halottak Napján
November 2-án reggel a nagyváradi Székesegyház kriptájában mutattak be szentmisét az elhunytakért. Fodor József vikáriussal és dr. Kovács F. Zsolt irodaigazgatóval közösen imádkoztak a hívek.

Mons. Fodor József általános helynök arra hívta fel a figyelmet: életünk során napról napra szembesülünk az idő múlásával. Az óramutató járása, a naptár lapjainak leszakítása szembesítenek minket a megállíthatatlan idővel. Ha megáll az óránk, vagy elfelejtünk lapozni a naptárban, attól még nem áll meg az idő. Az idő múlását a bennünk és a körülöttünk, a környezetünkben végbemenő változásokkal tapasztaljuk meg, ha pedig évek múltán visszatérünk valahová és ott szinte semmilyen változás nincs, akkor azt mondjuk: ezen a helyen megállt az idő. A valóságban természetesen nem állt meg, és ha fejlődést nem is látunk, a pusztulás, az elmúlás nyomait észrevehetjük. Ha önmagunkban nem tapasztalunk semmiféle változást az idő múltával, akkor valami hiba történt, hiszen elmulasztottuk a lelki építkezést.

Az elmúlást fájdalmasan éljük meg, mert nem tudjuk visszahozni azt, ami örömöt jelentett, boldogságot okozott. A szeretteink elvesztését fájdalmasan éljük meg, mert nem tudunk visszamenni az időben, nem tudjuk visszahozni a boldogság napjait, nem tudjuk visszahozni az életből eltávozott személyt. Az elvesztés fájdalmában azonban vigaszt ad, hogy feltámadunk, és újra együtt lehetünk majd az örök életben azokkal, akiket a földi életben szerettünk. Akkor majd megszűnik minden fájdalmunk, és örökké örvendezhetünk, mert együtt vagyunk Istennel.

Összekulcsolt kézzel

Arról is beszélt a vikárius: az imádságban, az összekulcsolt kéz által az Ég és a Föld egymással találkoznak, hiszen a szentek egyességét imádkozzuk a Hiszekegyben. Mindenszentekkor a megdicsőült egyház tagjaira gondoltunk, hozzájuk fordultunk. Ők az örök élet boldogságában, Istenben örökké örvendeznek, abban az országban, ahol nincs szenvedés és fájdalom, hanem örökké tartó boldogság van. Halottak napján pedig a küzdő egyház tagjaiként összekulcsoljuk a kezünket a szenvedő egyház tagjaiért, akik még nem jutottak Isten boldog színe látására, de már útban vannak. A célt már látják, az alagút végén a fényt, de még szükségük van egy kis segítségre, támogatásra, imára.

Ciucur Losonczi Antonius