A székely humortól a roma műdalokig

A székely humortól a roma műdalokig
Bihar megye – Az első után a második nap is a szokásos programmal kezdődött a X. Szalárdi Napokon. A délutáni műsorokra még kevesebben voltak kíváncsiak, talán a hőség miatt.

A Szalárdi Napok hagyományos vasárnap reggeli programja a református templombeli istentisztelet, illetve az azt követő koszorúzás a templom külső falán lévő Szalárdi János-emléktáblánál. Nem volt ez másként ezúttal sem. A legkorábban mégis a falunapi focitornán résztvevő csapatok kezdték a napot, hiszen a jelentkezett 20 csapat 9 órakor kezdte rúgni a bőrt, amit a napközbeni hőségben sem hagytak annyiban egy pillanatra sem, és még így is csak sötétedés táján derült ki, hogy az első helyezést egy helyi, a másodikat egy Csanálosról, a harmadikat a Biharról érkezett csapat nyerte meg. Délután a Pusztai Farkasok Íjászegyesület tagjai mutatták be, miként harcoltak/vadásztak vélhetően eleink, a gyerekeket pedig a Színházikó Társulat bemutatója szórakoztatta.

Aranka, szeretlek

A helyi óvodások és iskolások fellépése mindig nagy sikert arat falunapokon, a szalárdi és a községhez tartozó Jákóhodos és Hegyközszentimre ovisaival, kisiskolásaival sem volt ez ezúttal sem másképp. A gyerekek után már „profi” fellépők következtek. Először a nagyváradi Innovation és az Art Beat tánccsoportok, majd az Open Stage. Utóbbi, „külföldiül” hangzó neve ellenére egy székelyföldi, a székely humort színvonalasan előadó csoport. Kozma Attila és Lung László Zsolt prózában előadott egy Magyarországra szóló társkereső hirdetést, GPS-szel utaztak traktoron, stb., érdekes dalaikban pedig a szövegírás rímtechnikáját alávetik a mondanivaló fontosságának. Legismertebb daluk, az „Aranka, szeretlek” című most sem maradhatott el, de sajnos kevesebben voltak rájuk kíváncsiak, mint azt megérdemelték volna. Ezzel ellentétben sokan szerettek volna részt venni a sörivó versenyen. Néhányukat a műsorvezető vissza is kellett utasítsa, mert láthatóan „sportszerűtlen előnnyel” szálltak volna harcba… Az egy pohárnyi italt végül egy szentimrei illetőségű versenyző itta ki a leghamarabb, 8.9 másodperc alatt – szívószállal.

Tánc, sztárvendég

Nagy örömmel fogadta a közönség a székelyhídi Tini Dance Center táncsoport fellépését. Előbb a 3. Nemzetközi TDC Tánctáborban (ahonann éppen megérkeztek) tanultakat, majd korábbi koreográfiákat mutattak be. A tudósítás ezen pontján érkeztünk el ahhoz a részhez, amikor alulírott be kell vallja őszintét: újabb rést fedezett fel műveltségének amúgy sem tükörsima falán! Szégyen vagy nem, de eddig én soha nem hallottam Nótár Mary-ről. Viszont utána néztem, és kiderült, hogy Bódi Guszti felfedezettje, ezt igazolja dalainak a felfedezőéihez kísértetiesen hasonlító szöveg- és dallamvilága. A Szalárdon összesereglett közönség nagy része a sztárvendégnek nevezett előadóval énekelte a slágereket (előbbiek nem play back-ről), melyek közül a legnagyobb a „Láridé, láridé, lári-láridé” refrénű többször is felhangzott. A felfokozott hangulatot az Amazon-Ász együttes vette át, majd tűzijáték után diszkó következett hajnalig.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .