A százéves villanytelepről beszéltek az öregdiákok

A százéves villanytelepről beszéltek az öregdiákok
Nagyvárad- Csütörtök este a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban havi összejövetelüket tartották a Premontrei Öregdiákok Egyesületének tagjai. Makai Zoltán mérnök tartott előadást.

Az érdeklődőket Vonház Antal egyesületi titkár köszöntötte, aki később régi kalendáriumokból olvasott fel. Szokás szerint Zilahi Bertalan üdvözölte a születés-, illetve névnapjukat ünneplőket, majd Szebeni Lajos két Mécs László-költeménnyel örvendeztette meg a hallgatóságot.

Az e havi találkozón Makai Zoltán mérnök tartott előadást a több mint százéves váradi villanytelep múltjáról- 1903. december 17-én indult be az első gépegység-, melynek négy évtizeden keresztül volt az alkalmazottja, s ahonnan műszaki igazgatói minőségében vonult nyugdíjba. Anekdotákkal, személyes történetekkel is tűzdelt előadása elején elmagyarázta: 1953 tavaszán, amikor még a 2. számú fiúgimnázium diákja volt, hívta fel neki a figyelmét egyik osztálytársa arra, hogy az elektrotechnikáé a jövő. Megfogadta a tanácsot, és 1958-ban államvizsgázott a temesvári egyetemen, majd alkalmazták is a váradi villanytelepnél. Több olyan vezető személyiséget is megemlített, akik jelentős szerepet töltött be a vállalatnál, például kiemelte Victor Bolcaş mérnök és Szűcs Ferenc munkásigazgató nevét. (Egyébként két volt kollégája, Bán László és Újvárosi Tibor jelen volt az összejövetelen, előbbi fényképeit le is vetítették).

Történelem

A kezdetekről a szakember elmondta, hogy az utcai közvilágítást Rhédey gróf szorgalmazta Váradon a 19. század első felében, majd miután ez a korszak lezárult, 1863-ban döntött úgy a városi tanács, hogy gázgyárat létesít, mellyel harminc évre szóló szerződést kötött. A századfordulón úgymond színre lépett Károly Irén József, aki erőteljesen agitált a villanyvilágítás mellett, érvelt ennek előnyeiről. Végül a tanács versenytárgyalást hirdetett, és második nekifutásra jó ajánlat érkezett a budapesti Ganz cégtől, mely aztán dugattyús gőzgépet, kazánt és generátort szállított, így váltóárammal beindulhatott a szolgáltatás. A villanytelep 1906-ban jelentős szerepet játszott abban, hogy Nagyváradon elindulhatott a villamosközlekedés, 1910-ben a dugattyút turbinára cserélték. Az első világháborúban a tüzelőanyag hiánya, majd az okozott gondot, hogy a fogyasztók csatlakozása lassú volt. Fokozatosan azonban korszerűsítették az utcai lámpákat, és az ipari berendezések is fejlődtek. 1938-ban üzembe állították az első modern Láng-turbinát, mely 1971-ig működött.

A második világháborúban ismét energiakrízis lépett fel, melyet a város a világégés után 1945-46-ban kezdett kiheverni. Mivel villamos energia hiány jelentkezett, a villanytelep vezetése úgy döntött, hogy felhasználja a víz erejét, és megépítette Románia első vízi erőművét Esküllőnél. Később, mivel tovább nőtt a fogyasztás, egy Diesel erőművet is építtetett. 1960-ban a villanytelep csatlakozott az országos energetikai hálózathoz, és megindult a falvak villamosítása, egymás után épültek az alállomások, a vonalak. 1963-ban átvette az Electricát, és immár egységes tartományi áramszolgáltatóként működött. 1964-ben megjelentek az első korlátozások, és a régi villanytelep szerepe 1971-ig teljesen lecsökkent. A nyolcvanas évek az egyik legnehezebb időszak volt, emlékezhetünk az áramszünetekre- idézte fel a néhány évtizeddel ezelőtti eseményeket Makai Zoltán. Hozzátette: a rendszerváltás után aztán területi áramszolgáltatókra bomlott az áramtröszt, és rengeteget fejlődött a szolgáltatás, immár a 21. század követelményeinek megfelelően, noha a hibákat teljesen soha sem lehet kiküszöbölni. „Bár most már egészen más jellegű tevékenység zajlik, mint néhány évtizede, azért a múlt tovább él az emberekben, és a tárgyi emlékek sem tűnnek el teljesen.”- hangsúlyozta, némi nosztalgiával a hangjában megjegyezve azt is: a villanytelepen mindig kollegiális volt a viszony, általában jó hangulat uralkodott.

Ciucur Losonczi Antonius