A szabadság útjának fejezetei

A szabadság útjának fejezetei
Nagyvárad – Vasárnap délelőtt Biharpüspökiben is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról. A hideg idő ellenére rengetegen voltak jelen a kopjafa megkoszorúzásánál.

A szokásoknak megfelelően vasárnap délelőtt Biharpüspökiben is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról. A Szózat elhangzását követően Féth Irénke körzeti RMDSZ-elnök köszöntötte a világháborús emlékmű parkjában álló kopjafánál összegyűlt ünneplő sereget. Beszédében Pásztor Sándor váradi önkormányzati képviselő a “szabadság útjának néhány fejezetére” hívta fel a jelenlevők figyelmét. 1990 tavaszára emlékeztette őket, amikor még újdonságnak számított az ünneplés és a kokárdaviselet, az erdélyi és partiumi magyarság pedig kissé megilletődve és félve vett részt a március 15-i eseményeken. Aztán teltek-múltak az évek, természetessé váltak az ünnepi megemlékezések. Tíz éve nagyszabású rendezvényeket szerveznek Nagyváradon is, melynek fénypontja a Szacsvay-szobortól a Petőfi-mellszoborig haladó fáklyás felvonulás. Az idén már több mint ötven helyszínen zajlanak megemlékezések szerte a megyében, Biharpüspökiben a négy éve állított kopja biztosít méltó díszletet az ünnepségnek. “Mindannyiunk kötelessége, hogy egy emberként haladjunk előre, s elmondjunk gyermekeinknek is: miért fontosak számunkra a nemzeti ünnepeink”, hangsúlyozta a városi tanácsos.

Doberdói üdvözlet

Az idei rendezvényt megtisztelte jelenlétével az olaszországi Isonzói Baráti Társaság néhány tagjai is. Az egyesületnek köszönhető többek közt az, hogy fel lett újítva a váradi 4-es számú gyalogezred hőseinek ottani emlékműve és a közelmúltban Magyar Kápolnát avattak. Renato Cisilin, Doberdó volt polgármestere hozzászólásában azt emelte ki: az általuk hozott koszorú annak a szimbóluma, hogy napjainkban békében és egyetértésben tudnak együttélni azok a nemzetek, melyek egykoron egymás ellen harcoltak.

Az ünnepség színvonalát szavalatok és énekszámok emelték. Fellépett néhány helyi gyermek: Gagyi Viktória, Timár Kitti, Guba Áron, Bálint Réka és Rus Bíborka, Molnár Júlia színművésznő, illetve a Biharpüspöki Egyesített Énekkar. A Bihar Megyei RMDSZ és Pető Csilla parlamenti képviselő nevében Pető Dalma koszorúzott, majd Pásztor Sándor, valamint a Biharpüspöki RMDSZ, a Református Egyházközség, az Isonzói Baráti Kör, a Biharpüspöki Alapítvány, a Juhász Gyula Általános Iskola képviselői, és magánszemélyek helyeztek el koszorúkat a kopjafa tövébe. A rendezvény a Himnusszal zárult.

Ciucur Losonczi Antonius