A szabadság hatalmas erő

A szabadság hatalmas erő
Nagyvárad- Az RMDSZ Bihar megyei szervezete közösen a Szacsvay Imre Általános Iskolával és a történelmi magyar egyházakkal a város mártírjegyzőjére emlékezett, halálának 164. évfordulóján.

Az egybegyűlteket Sárközi Zoltán városi önkormányzati képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte. Ünnepi beszédében Cseke Attila parlamenti képviselő úgy vélte: október 23-a másnapján Nagyváradon, Szacsvay Imre szobránál beszédet mondani nem lehet másról, mint a helytállásról, és a kor kihívásainak való megfelelésről, hiszen minden történelmi kornak megvannak a maga egyedi kihívásai. De a nagy nemzetek és fontos közösségek életében korszaktól függetlenül jelen vannak az azonos kihívások, és az azokkal kapcsolatos felemelő helytállások is. Megjegyezte azt is: Szacsvay Imre nevének hallatára az átlag magyar meg sem rezdül, mert a név nem igazán ismert – ma már. Pedig valamikor benne bízhatott Várad, amikor ő volt a város országgyűlési képviselője, akit elsöprő többséggel választottak meg, 534 támogató szavazattal, 54 ellenében. Tette, amelynek révén híressé vált, bizonyítja hogy a háttérben elvégzett munka mennyire fontos lehet. Bizonyítja ugyanakkor azt is, hogy ez a munka mekkora felelősséget jelent. És nem csak akkor, ha forradalom van. Nekünk is, a ma élő generációknak is éreznünk kell, mennyire fontos az a munka, melyet mindennap végzünk. Talán nem mindig érezzük igazán döntéseink és tevékenységünk súlyát, pedig előttünk a példa: Szacsvay Imre az életével fizetett egy döntésért, amelyet nem ő hozott, de boldogan vállalt kézjegyével.

„Ő nemcsak saját maga elvárásainak tudott megfelelni, hanem a közösség és a nemzet által kitűzött céloknak is eleget tett. Hát akkor tűzzük mi is magunk elé célként azt, hogy tegyünk minden nap többet, mi mindannyian, mint amit elvárnak tőlünk”- tanácsolta a honatya.

Arról is beszélt: a szabadság, amelyért harcoltak elődeink 165, illetve több mint 50 évvel ezelőtt, hatalmas erő. Ennek birtokosai azonban csak akkor vagyunk, ha nem előidézzük, inkább megszüntetjük a szorongást. Ha a sebeket nem okozzuk, hanem begyógyítjuk, ha karjainkat nem rombolásra hanem ölelésre használjuk.

Bár nem könnyű feladat, nekünk építkeznünk kell nap mint nap. Intézményeinket, iskoláinkat, közösségeinket bővítenünk, fejlesztenünk szükséges. Akkor is, amikor vannak Váradon- és nemcsak itt- olyan vezetők vannak, akik úgy gondolják, le lehet tagadni a királyi város múltját, és az is teljesen európainak tűnik számukra, ha a 25%-os magyar közösséget szándékosan kirekesztik a döntéshozatalból.

Arra hívta fel a figyelmet: Szent László városában, ahol Szacsvayhoz hasonlóan, életük különböző periódusaiban tevékenykedtek, olyan személyiségek, mint Vitéz János, Jannus Pannonius, Bémer László, Ady Endre vagy éppen Juhász Gyula nem érdemel tiszteletet az a közösség, melynek tagjai voltak ők. A jelenlegi városvezetés részéről nem készül Pázmány Péter, Nagysándor József, Rimanóczy Kálmán vagy éppen Fényes Szabolcsnak a szobortervezete, pedig ők mindannyian a több mint 900 éves Várad nagy szülöttei közé tartoznak. Hozzátette: ennek dacára nekünk tovább kell mennünk az úton. Nem mellet döngetve, üres szavakat ismételgetve, hanem határozottan kiállva közösségünk jogos elvárásaiért. Az eszközök ugyan nem forradalmiak manapság, de a szabadság ereje hatalmas, ha okosan és jól tudjuk használni.

Koszorúzás

A megemlékezésen közreműködött a Szacsvay Imre Általános iskola kórusa, szólót énekelt Marton Dorottya, Starmüller Boróka, Tóth Fruzsina és Halász Dóra. Az ötödikesek ugyanakkor Szacsvay Imre életét és munkásságát ismertették. A gyermekeket Kiss Tünde zenetanárnő és Vincze Melinda magyartanárnő készítette fel. A rendezvény koszorúzással zárult.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,