„A sokat várt gyerek megszületett, nyilván örülök”

Szabó Ödön sikerként könyveli el a magyar pedagógusok továbbképző központjának létrehozását
Szabó Ödön sikerként könyveli el a magyar pedagógusok továbbképző központjának létrehozását
Jó hírt kapott Erdély, illetve Nagyvárad magyarsága, a kormány csütörtöki ülésén elfogadta a magyar pedagógusok továbbképző központjának a létrehozását és arról is döntöttek, hogy az új intézmény székhelye Nagyvárad legyen. Az ügyről Szabó Ödön képviselőt kérdeztük.


– Mióta várat magára ez az intézményalapító döntés?
– A törvény 2011-től írja elő a kisebbségi pedagógus továbbképző központot a román oktatási rendszernek. Az akkor elfogadott törvény nem csak ebben a kérdésben, hanem sok más esetben is egy kifejezetten kisebbségbarát rendelkezéseket írt elő.

– Miért kellett akkor ennyit várni az intézmény létrejöttéig?
– A mi tapasztalatunk az, hogy sokszor ma Romániában könnyebb magyarbarát törvényt létrehozni, mint magyarbarát környezetet. Az előírásoktól az alkalmazásokig hosszú az út, főleg akkor, ha maroknyi ember kell küzdjön értük egy nagyon sokszor ellenséges, de minimum e kérdésben érdektelen közegben.

– Ön mióta foglalkozik ezzel a kérdéssel?
– Még az előző mandátumban kaptam ezt a feladatott az RMDSZ-től. Az elmúlt három évben mindig elértük, hogy a költségvetésben volt rá pénz. Több nekifutásunk is volt, sőt volt már tervezet, mely már csak a miniszterelnök elé kellett volna kerüljön, de aztán valami, valaki mindig megjelent és megnyomta az újraindító gombot.

– Most hogy sikerült összehozni?
– Nem volt egyszerű, de sikerült, mert jó összhangban, kitartóan, szakmailag felkészülten dolgozott együtt a parlamenti, minisztériumi és RMDSZ-en belüli csapat. A döntéshez azonban kellett a szövetség partnerképessége, hisz ma nem vagyunk kormányon, de a döntést ott hozzák. Ugyanakkor kellett a megfelelő helyzet, pillanat és az, hogy azt jól kihasználjuk. Nem tudja elképzelni, mennyi ellendrukker volt, még helyből is.

– Voltak helyi, nagyváradi ellendrukkerek?
– Igen. Nem mindenki örül a mi örömünknek. Számomra ez érthetetlen, hisz senkitől, semmit nem veszünk el, legfeljebb a mi közösségünk is intézményesíti fennmaradásának feladatellátóit. Pontosan ezért nem értem például, hogy egy amúgy oktatási kérdésekben jártas román újságíró, miért tájékoztatott félre és támadta ki az intézményt akkor, amikor a tervezet közvitára került.

– Nem a mi társlapunk munkatársa volt, ezt azért tisztázzuk.
– Önnek igaza van, az újságíró az ebihoreanul munkatársa. Sajnos róluk már több esetben kiderült, hogy magyarellenes tartalmakat engedélyeznek megjelenni és az is nyilvánvaló mindenkinek, hogy a mai szekuritate őket használja. Itt szivárogtatnak ki ügyeket, itt állítanak be tényként valótlanságokat és itt jelenik meg egyre többször a román magyarellenesség is.

Pontos feladat

– Térjünk vissza a központra, mi lesz a pontos feladata?
– A fő feladata a magyar iskolákban, tagozaton tanító pedagógusok és kisegítők képzése, szakmai, módszertani fejlesztése. Nyilván együttműködhet országon belül és kívül oktatási, képzési, kulturális, kutatási intézményekkel és közösen szervezhetnek programokat és nyilván pályázatokat is írhat és valósíthat meg.

– Sokan felkapták a fejüket, nyilván mi örülünk neki, de miért Nagyvárad?
– Több érv is van a döntés mellett. Az egyik pénzügyi. A központ egy európai operatív programmal többre pályázhat, mint egy erdélyi vagy székelyföldi központ. Itt működik a román magyar határmenti együttműködést EU forrásokkal ellátó program és annak központi irodája. A másik érv földrajzi, hisz a programokat lebonyolító képzők jó része a Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Budapest tengelyen vannak és ennek középpontja Nagyvárad.
– Vannak más érvek is?
– Igen. Székelydöldön már van egy központ, amit Szovátán, Maros megyében a Pedagógusszövetség működtet, nagyrészt magyarországi támogatásból és Hargita megyében, Csíkszeredában a Pedagógusok Háza is nagyrészt magyar nyelvű képzéseket tart. Kolozsváron ott van az egyetem, melynek van egy továbbképző intézete azonban a Partiumi magyarságnak nem volt ilyen. A pedaházakban egy két ember harcol a mi képzéseinkért, de önálló intézményesülésre itt nem volt lehetőség.

– Szakemberekkel, hogy állunk helyi szinten?
– Jól, de vannak olyanok, akik jelezték, hogy amennyiben létrejön akár ide is költöznének dolgozni. Amúgy mi ne legyünk kishitűek, hisz itt több magyar él mint például Csíkszeredában, vagy Szovátán ahol hasonló központok működnek.

– Mit lehet remélni ettől a központtól?
– Hát azt, hogy segíthet az oktatási rendszerünkben jelenlévő pedagógusoknak. Soha a történelembe ilyen gyorsan nem évült el a tudás. Aki legalább szinten akar maradni, az folyamatosan kell képezze magát. Egy jól felkészült tanár jobb eredményeket hoz ki a diákjaiból is. Jobb diákok, versenyképes tudással pedig a megmaradásunk záloga.

– Nagyon lelkes…
– Ennyire kiül az arcomra ez az érzés? De egyébként igaz, hisz tudom mennyi munka, egyeztetés, összefogás van mögötte. Úgy érzem magam, mint az, aki sokszor görcsösen az akarattól, de szeretne egy gyereket a családba és nem jön. De nem adja fel az ember és a végén sikerül. Így élem én is meg ennek a központnak a megszületését. A sokat várt „gyerek” megszületett, nyilván örülök.

Ciucur Losonczi Antonius