A San Gabriele-hegy emlékezete

A San Gabriele-hegy emlékezete
Nagyvárad- Kedden délután a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete Bihariak a Nagy Háború poklában címmel szervezett rendezvényt Doberdóról az Ady líceumban, a XXIII. Festum Varadinum keretében.

Az érdeklődőket Szilágyi Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének vezetője köszöntötte. Sárközi Zoltán műemlékvédő, a Pro Libertate Partium Egyesület társelnöke kifejtette: körülbelül tíz éve kezdett el foglalkozni az első világháború történéseivel, később tíz város részvételével- köztük Nagyvárad, Budapest és Székesfehérvár- egy konzorcium is létrejött, és partnerkapcsolatokat alakítottak ki olasz, valamint szlovén civil szervezetekkel. A téma aktualitását az idén az adja, hogy száz éve tört ki az első világháború. Az egykori monarchián belül a váradiak, illetve Bihar megyeiek számbeli vesztesége jelentős volt, valószínűleg a legnagyobb, s ez a korfát tekintve napjainkig érezteti hatását. Miután 1914 júniusában kirobbant az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia két fronton- északon Oroszország, délen Szerbia ellen- folytatott harcokat, így amikor 1915. május 15-én Olaszország hadat üzent neki, és úgymond hátba támadta, egy felmorzsolódott, csapatvezetők nélküli sereget „talált”. Az osztrákok átcsoportosításokkal és friss bevonultatásokkal próbáltak könnyíteni a helyzetükön, így előfordult, hogy apa és fia egy lövészárokban harcolt. Június 20-án kezdődött az első isonzói csata, melyen az olaszok borzalmas veszteséget szenvedtek, két héttel később azonban már jobban felkészültek. Amúgy az ezen a vidéken 41 hónapon keresztül zajló harcokat úgy szokták emlegetni, mint az isonzói front a szent hegyek között- magyarázta a meghívott. Az alföldön nevelkedett bihari embereknek alkalmazkodniuk kellett a számukra szokatlan alpesi, hegyi környezethez, ám becsületükre legyen mondva, nagy veszteségek árán is, de kitartottak, helyt álltak. 1916 májusában éppen a magyarok védték a San Gabriele-hegyet, de a váradiak akkor pont nem voltak ott, mert tíz hónapig az orosz frontra küldték őket „pihenni”.

A legveszélyesebb helyzet a 11. isonzói csata idején volt, ekkor egy század volt a napi átlagveszteség. A váradiak 1917. szeptember 20-án érkeztek vissza, s a vasútállomásról egyből a hegyre irányították őket. Természetesen általuk kezdeményezett támadásról szó sem lehetett, legfeljebb 1-2 hónapig lehetett ellenállni a holdbéli tájon, a bihariak embervesztesége 8 ezer halott volt, akiket még két hónap elteltével sem tudtak rendesen eltemetni. Kratochwill Károly ezredes javaslatára négy emlékgúla örökítette meg a történteket a helyszínen, a legutolsót nemrég találták meg, és restaurálták az egykori ellenségek, vagyis az olaszok és a szlovénok támogatásával. „A San Gabriele-hegy, illetve Doberdó kutatása máig folyik, a különböző nemzetek szakemberei egymást közt csereberélik a térképeket. Napjainkban természetesen már barátiak a viszonyok, folyamatosan tartjuk egymással a kapcsolatot”- hangsúlyozta az RMDSZ önkormányzati képviselője.

A háttérország

Péter I. Zoltán helytörténész elmondta: amikor a könyvtárban kutakodott figyelt fel azokra a cikkekre, amelyek az első világháborúval voltak kapcsolatosak. A legjobb sajtója Kratochwill ezredesnek volt, ami azt bizonyítja: amellett hogy kitűnő parancsnok, jó menedzser, marketinges is volt. Mivel nem hadtörténész, elsősorban a háttérország történései érdekelték, később pedig Doberdóba is eljutott, s noha most emberibb az ottani környezet, a látvány azért még mindig megdöbbentő, múzeumok, katonai temetők emlékeztetnek az akkor történtekre.

Egyébiránt a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred laktanyája a Rulikowszki úton volt, ahol ma a NATO-központ és a katonai múzeum található. 1914. augusztus 5-én a besorozottak innen indultak vidám hangulatban a vasútállomásra. Számos korabeli fénykép segítségével idéződtek fel események és személyiségek, miközben az is elhangzott, hogy az itthon maradottakat mintha nem érdekelték volna a kinti szenvedések, ugyanúgy élték megszokott életüket, mintha mi sem történt volna. Csupán a megszorítások és fiatal férfiak hiánya okozott némi feltűnést. Egyszer egy filmet vetítettek Doberdóról, más alkalommal hangversenyt szerveztek a hadirokkantak javára. A frontról az utolsó kontingens 1918. november 17-én érkezett vissza. Virágokkal és éljenzésekkel várták őket, hiszen nem rajtuk múlott, hogy a monarchia verességet szenvedett a háborúban.

A rendezvény záróaktusaként Hajbók Klára egyesületi tag olvasott fel egy korabeli szöveget.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .