A romániai fuvarozók szerint a magyar hatóságok vadásznak rájuk

Vadásznak a romániai fuvarozókra a magyar hatóságok, közvetlenül Magyarországra lépésük után minden apró hibáért a legmagasabb pénzbírságot róják ki rájuk – állítja a romániai fuvarozókat tömörítő egyesület.

Az összesen ötezer kamiont tulajdonló, 190 fuvarozó céget képviselő Europa 2002 Egyesület vezetősége hétfőn Aradon azt állította: a román sofőröket diszkrimináció éri Magyarországon, ugyanis a kihágásokért mindig a legnagyobb bírsággal sújtják őket, míg a magyar kamionosok minimális összeggel ússzák meg a vétségeket. “Idén már 3590 sofőrünk büntették meg, mindig a legmagasabb összeggel, ami 1600 eurót (több mint 400 ezer forint) jelent” – magyarázta Dorin Pop alelnök. Hozzá tette: “ugyanazon kihágásokért a magyar sofőröknek alig 40 eurós (mintegy 10 ezer forint) büntetést kell kifizetniük.” Állítása szerint a románokra kirótt büntetések többsége túlkapásnak vagy akár visszaélésnek is minősíthető. Mint elmondta: a magyar hatóságokkal tartott szegedi megbeszélésükön tudta meg, hogy a román sofőrök kapják a legtöbb bírságot, ami a közlekedési kihágásokért kiszabott büntetések 35 százalékát jelenti. A romániai sofőrök ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy gépkocsijukat a hatóságok lefoglalják mindaddig, amíg ki nem fizetik a büntetés összegét. Sok esetben azonban nincs jelentős pénzösszeg a sofőröknél. “Ez tulajdonképpen zsarolás, hiszen sokszor romlandó árút szállítunk és nem engedhetjük meg magunknak a hosszú várakozást” – állítja az egyesületi alelnöke.
A fuvarozók már azt is figyelembe vették, hogy módosítják az útvonalat és Szerbián keresztül indulnak az európai országok felé, amivel azonban Magyarország jelentős bevételtől esik el – vélekednek. Az egyesület további találkozókat kezdeményez a magyar határrendészettel, pénzügyőrséggel és rendőrséggel, hogy a tapasztalt visszaélések sorozatát mutassák be nekik.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .