A Románia 100 programdokumentum köré épülő társulást hozna létre Dacian Cioloş

Dacian Cioloş
Dacian Cioloş
A Románia 100 programdokumentum köré épülő társulást hozna létre Dacian Cioloş, amelynek érdekében együttműködne a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is – jelentette be csütörtökön a volt miniszterelnök.

Erről a témáról már egyeztetett az USR képviselőivel a parlamentben.

“Elsősorban kell egy elemzést végeznem, hogy mi a legjobb megoldás annak érdekében, hogy leghatékonyabban dolgozhassak a közéletben. Ha úgy gondolom, hogy ehhez be kell iratkoznom egy pártba, akkor meggondolom ezt a megoldást is” – nyilatkozta Cioloş a beszélgetést követően.

Cioloş elmondta, amennyiben lesz érdeklődés, mindkét párttal együtt fog dolgozni, azonban ez a társulás nem egy újabb politikai párt lesz. A volt kormányfő szerint már van elég politikai párt az országban, az emberek pedig amikor politikai pártra gondolnak rögtön a korrupció és az érdekcsoportok jutnak eszükbe. Dacian Cioloş hangsúlyozta, hogy vannak olyan programpontok a Románia 100 platformban, amelyekhez szükséges lesz a kormányzati támogatás, de sok olyan is van, amit összefogással a civilek is megvalósíthatnak.

A volt miniszterelnök megköszönte az USR és a PNL képviselőinek az eddig nyújtott támogatásukat, majd hozzátette, hogy amikor elkészült a társulás jelentkezni fognak és folytatják a programdokumentumban felvállaltak megvalósítását.

AGERPRES/(RO – szerző: Cătălina MATEI, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU; HU – szerkesztő: CSATLOS Károly)

www.agerpres.ro