A román társulat is akarta a szétválást

A román társulat is akarta a szétválást
Nagyvárad – A Nagyváradi Állami Színház két társulatának különválását mind a román, mind a magyar társulat akarta, mondta lapunknak adott interjújában Dimény Levente a Szigligeti Társulat művészeti vezetője.

– Még mielőtt átvettem volna a társulat igazgatását, nyilvánvaló volt előttem, hogy a Szigligeti Társulatnak akkor lesz jövője, hogyha önállóvá válik – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Dimény Levente váradi színtársulat művészeti vezetője. -  A magyar kultúrát magas fokon képviselni egy nagyvárosban csak úgy lehet, hogyha az intézmény erre van berendezkedve, márpedig a Nagyváradi Állami Színház nem annak volt  berendezkedve, hogy a magyar kultúrát szolgálja, hiszen itt  két olyan társulat működött, amelyeknek más a stílusa, a műsorpolitikája, a közönsége, a hagyományai.  – fejtette ki a Bihari Naplónak Dimény Levente, a Szigligeti Színtársulat művészeti vezetője. – Egy olyan intézményben, ahol a kinevezett vezérigazgató nem színházi szakember, nem kulturális menedzser, hogy tudná képviselni egy magyar színház érdekét? A Szigligeti Társulatnak mindig meg kellett küzdenie a saját részéért a költségvetésből, mindig közelharcot kellett vívnia  a műhelyek elérhetőségéért. Az új struktúra akkor fog működni, ha a teljes adminisztárció különválik, és ha a két színház rögzített szabályrend szerint dolgozik egymás mellett.

– Ezek szerint eddig a Szigligeti Társulat alárendelt helyzetben volt?

– Tettenérhetően nem, de ha én sárga vagyok, és vezetem a sárgákat és a kékeket, akkor egyértelmű, hogy a sárgák felé húz a szívem. Nincs ebben semi különös, ez egy emberi tényező, amit ki kellett kerülni. Másrészt pedig, az előadóművészetben mindig a közönség a legfontosabb, és a közönség akkor jár jól, ha mi azt és úgy tudjuk előállítani, ahogy, és ami szerintünk a legjobb. Ha ebben bármiféle kompromisszumokat kötünk, akkor a közönség már nem azt kapja, amit kapnia kellene.

– A színészek tudtak az elszakadási folyamatról?
– Ez mindenkinek megélepetés volt, kivéve engem, hiszen én két éve dolgozom ezen. A színészekkel túl vagyunk az első társulati gyűlésen, ma délelőtt a színház stúdiójában a színház, a bábszínház és a táncegyüttes művészei találkoztunk Czvikker Katalinnal és Kiss Sándorral. Nyilván, ha ezt előre elkiabáljuk, akkor a mostanihoz képest is sokkal keményebben tálalta volna a szétválást a román nemzeti indíttatású közvélemény, és abban a pillanatban minden ilyen irányú politikai egyezség meghiusúlhatott volna.

– Hogyan zajlott le ez a szétválasztási folyamat?
– Én két éve foglalkozom ezzel az üggyel, de már tíz évvel ezelőtt is voltak tárgyalások az akkori társulatvezető, Meleg Vilmos és a megyei tanács között. Nekem társulatvezetőként az első dolgom az volt, hogy az akkori kulturális miniszter személyes tanácsadóját elhívtam Váradra, és megkérdeztem, hogy lehetséges-e a szétválás, majd én mentem Bukarestbe. Számtalanszor egyeztettünk a megyei tanáccsal, és a román részleget is bevontuk. Ők is hajlandóságot mutattak a kettéválásra, és ez a lényeg. Hiszen ha csak a magyar intézmény mondja azt, hogy szeretne különválni, és ezt kikiáltja a nagyvilágba, abban a pillnatban lecsapják, viszont az már egészen más, ha a román intézménnyel közösen mondjuk azt, hogy erre szükségünk van nekünk is, és nekik is.

– Eszerint a szétválási folyamatból Lucian Silaghi vezérigazgató ki lett hagyva?

(hosszas gondolkozás után) – Igen, ki volt hagyva. Ezt csak azokkal osztottuk meg, akik közvetlen munkatársak voltak ebben az előkészületben.

– Melyek az első lépések a struktúraváltás után?
– A legfontosabb az, hogy reális együttműködési kapcsolat jöjjön létre a gazdasági vezetéssel. Eddig a  gazdasági kérdések arról szóltak, hogy kuncsorogtunk a magunkéért. Most meg arról fognak szólni, hogy rendelkezünk a sajátunk fölött. Gyakorlatilag ez kulturális autonómia. Szerintem ez a minimum, amit egy művészeti tevékenységet folytató intézménynek biztosítani kell. Ha a művészet bármilyen formában korlátozva van, akkor már nem reális az üzenete.

– Milyen hierarhikus viszony lesz a három magyar művészeti intézmény között?

– Mindhárom társulat – a Lilliput, a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Színház – ugyanúgy fog működni, mint eddig, csak egy új gazdasági rendszerben. Ez három teljesen egyenlő intézmény lesz. Hiszen arról szól a művészi szabadság, hogy a Lilliput társulatnak se fogja megmondani az Árkádia kinevezett vezérigazgatója azt, hogy mit szabad, és mit nem, a Szigligeti Társulatnak se fogja megmondani a politikailag kinevezett nem szakértő menedzser, hogy a magyar közönségnek mit kellene szolgáltatni, és a Nagyvárad Táncegyüttes sem kell megküzdjön saját társegyüttesével, hanem ezek egy teljesen magyar közegben, egy csapatban tudják meghatározni a céltevékenységeiket.

– A magyar kulturális intézménystruktúra élére is a politikum neveztt ki egy menedzsert. Ez nem azt jelenti, hogy továbbra is felülről fogják megmondani ezeknek az intézményeknek, hogy mit csináljanak?
– Czvikker Katalinnak kulturális menedzsment oklevele van, vagyis ő szakember. Ő mint vezérigazgató, az intézményt egybefogó gazdasági vezető fog dolgozni, a művészeti vonalat pedig minidg is a művészeti szakemberek határozzák meg.

– Az átalakítás után mintegy ötven állás szűnik meg a megyei kulturális intézményekben. Hogyan érinti ez a Szigligeti Színházat?

– Létszámcsökkentésről van szó valóban, de az biztos, hogy a színészállomány és a legfontosabb technikai kiszolgáló osztályok nem sérülnek. A leépítés azokat a részlegeket érinti, amelyek munkáját külső szolgáltatókkal is meg lehet oldani.

– A struktútaváltás után mekkora lesz a Szigligeti Színház anyagi támogatása?
– Ez a jövő titka. Az ország gazdasági helyzete olyan, hogy nem biztos, hogy többől főzünk, de legalább tudjuk, hogy miből. Lehet, hogy az idei költségvetés a  Szigligetinek és a Iosif Vulcannak fejenként kevesebb lesz, mint amennyiből azelőtt az állami színház, a néptáncegyüttes és az Árkádia bábszínház gazdálkosott, de az átláthatóság tekintetében biztos, hogy nyerünk, mert a legfőbb probléma nem az, hogy mennyivel kapunk több vagy kevesebb pénzt, hanem az, hogy pontosan beazonosítsuk a forrásokat. És ez többször nagyobb nyereség, mint a tulajdonképpeni pénzátutalás.

– Mennyire lesz ez a strultúra hosszútávú, és milyen mértékben lesz kiszolgáltatva a politikai széljárásnak?
– A közeljövőben nehéz lesz megszüntetni magyar intézményeket. Ha egyszer csak azt mondja a Bihar Megyei Tanács, hogy megszűnik a nagyváradi Szigligeti Színház, akkor szerintem a nagyváradi magyar közönség minimum felmászik a háztetőkre, és onnan fognak kiabálni.  Amit most a kulturális szegregációról és az európai kohézióról mondanak, az egy szajkó. Nagyváradnak mindig is színes kulturális élete volt, ami csak annál színesebb, minél nagyobb önrendelkezéssel bír egy-egy  kulturális intézmény vagy szervezet.

Romániában csak  Nagyvárad és Szatmárnémetiben működött egy intézményen belül a román és a magyar társulat. Mindenhol máshol, ahol a megyei vagy helyi önkormányzat magyar színházat is fenntart, ezek az intlmények önállóak, és a román színháztól függetlenek. Ilyen, önálló magyar színház működik Temesváron, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán. A központi költségvetésből fenntartott marosvásárhelyi állami színházban a román és a magyar társulat egy intézményen belül működik.

Pap István