A román legfelsőbb bíróság május 15-re halasztotta a jogerős ítélet kihirdetését Horváth Anna perében

Akt.:
A román legfelsőbb bíróság május 15-re halasztotta a jogerős ítélet kihirdetését Horváth Anna perében
A román legfelsőbb bíróság május 15-re halasztotta a jogerős ítélet kimondását az alapfokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester perében.

A halasztásról a bíróság sajtóirodája tájékoztatta az MTI-t.
Az ügy április 3-án tartott utolsó tárgyalásán a védelem arra hivatkozott, hogy az ügyészség egy olyan titkosszolgálati lehallgatásra alapozta a vádat, amelyet a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) manipulált, és amelyet hibásan fordítottak le románra. Horváth Anna ügyvédje elmondta: az alapfokon eljáró bíró sem állította, hogy egyértelmű bűncselekmény esete áll fenn, hanem csak azt, hogy erre lehet következtetni. “Ebben az ügyben azonban véleményekből, következtetésekből, feltételezésekből született egy elmarasztaló ítélet, amelyet reményeink szerint a fellebbvitel után megváltoztatnak” – nyilatkozott az ügyvéd az Erdélyi Magyar Televíziónak a tárgyalás után.
Horváth Annát 2018 márciusában befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjában is bűnösnek találta a kolozsvári táblabíróság, és két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet után kijelentette, “a szekusállam potentátjai” döntötték el, hogy Kolozsvár magyar alpolgármestere nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és akaratukat a bíróságon is végigvitték.
A kommunista diktatúra politikai rendőrségének említésével Horváth Anna arra utalt, hogy a korrupcióellenes romániai ügyészség (DNA) 2016 októberében azt követően indított nyomozást ellene, hogy előtte nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy kávéházi beszélgetésének a hangfelvétele alapján jártak el ellene. A román alkotmánybíróság korábban kimondta, hogy a bíróságok nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak, Horváth Anna esetében azonban ezt nem vették figyelembe.
A bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.
Az alpolgármester az ellene 2016 októberében elrendelt kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

(MTI)