A román legfelsőbb bíróság jogerősen megszüntette Horváth Anna hatósági felügyeletét

A román legfelsőbb bíróság jogerősen megszüntette Horváth Anna hatósági felügyeletét
A román legfelsőbb bíróság megalapozatlannak találta, és elutasította a korrupcióellenes ügyészség (DNA) fellebbezését, és jogerősen megszüntette Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester hatósági felügyeletét – közölte hétfőn honlapján a bíróság.

A végzés eredményeként a korrupcióval vádolt politikus 14 hónap után elhagyhatja az országot, találkozhat az ügyében tanúként beidézett, vagy vádlott személyekkel, és nem kell már hetente jelentkeznie a kolozsvári rendőrségen. E megszorítások tették korábban lehetetlenné, hogy ellássa alpolgármesteri teendőit, ezért kényszerült a tisztségről való lemondásra március 21-én.
A DNA befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással vádolja a volt alpolgármestert, aki lemondása óta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként tevékenykedik. A bíróságra tavaly, karácsony előtt benyújtott vádirat szerint Horváth Anna hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

(MTI)