A román külügyminisztérium bekérette a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét

A román külügyminisztérium bekérette a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét
A román külügyminisztérium bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet adott a Romania libera című bukaresti napilapnak.

A román külügynek az MTI bukaresti irodájához is eljuttatott közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert a nagykövet jelenleg szabadságát tölti.
A külügyminisztérium szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott “egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott.
A román jobboldali ellenzékhez közel álló lap által hétfőn közölt interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett kifejtette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik “elegendő jóindulat” a román fél részéről.
Példaként említette a Szeged-Arad gázvezeték befejezését úgy, hogy mindkét irányba lehessen gázt szállítani rajta, jelenleg ugyanis csak Magyarország felől lehet megtenni azt Románia felé. “Várjuk, hogy a román hatóságok is biztosítsák a feltételeket a fordított irányú szállítás érdekében” – mondta a nagykövet. Emellett szóvá tette a határon áthaladó tíz út összekapcsolását, amely késik. A nagykövet szerint ezeknek az utaknak az összekapcsolása fontos lenne, de Románia csak a schengeni övezethez való csatlakozása után akarja megnyitni azokat az utakat a forgalom előtt állandó jelleggel, ez pedig elhúzódhat.
A nagykövet egyebek mellett egy kérdésre válaszolva elmondta: nem az ő dolga azt állítani, hogy a román kormány elutasítja az együttműködést Magyarországgal, de a magyar félnek az a benyomása, hogy a román kormány visszafelé tesz lépéseket.
A román külügyminisztérium szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar-román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást.
Bukarest szerint a nagykövet kijelentései Victor Pontáról elfogadhatatlanok és tiszteletlenek. Az interjúban a nagykövet felidézte, hogy Ponta többször bírálta Orbán Viktort, akit folyamatosan nacionalistának és Európa-ellenesnek tüntetett fel. Ponta a baloldali, európai “jóságos Victor” szerepét akarta eljátszani Európában a “rossz Viktorral” szemben – magyarázta a nagykövet.
A román külügy sérelmezte, hogy a nagykövet nem tett említést a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötéséről, a nemrég rendezett átadáson maga Ponta is részt vett, ezáltal is hangsúlyozva, hogy Románia fontosságot tulajdonít az ilyen infrastrukturális beruházásoknak.
A román fél a tíz, helyi érdekeltségű, határon áthaladó útnak a forgalom előtti megnyitása ügyében úgy véli: határátkelők létesítése túl nagy beruházás lenne ahhoz képest, hogy ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak a személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák. A román fél szerint az Arad-Szeged gázvezeték befejezése érdekében “szoros együttműködés” van a két fél között.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter