A román kormányfő sértőnek nevezte Orbán Viktor magatartását

Akt.:
A román kormányfő sértőnek nevezte Orbán Viktor magatartását
A román kormányfő sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. Victor Ponta Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét értékelte egy hétfő esti televíziós műsorban.

A szombati szabadtéri fórumon Orbán Viktor a román-magyar kapcsolatokat firtató kérdésre azt mondta: nem sok boldogítót tud mondani. Hozzátette: ez nem volt mindig így, 2012-ig bizalmi alapon álló, gyakorlatias és eredményes együttműködés volt a két ország kormányai között. Megjegyezte: nem emlékszik arra, hogy vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint azóta. A kormányfő ugyanakkor lát lehetőséget egy új kezdetre, a magyarok készek felvenni a fonalat.
Victor Ponta azt mondta, a maga részéről “bóknak” tekinti, hogy a kormányra kerülése – 2012 – előtti jobbközép román kabinetekkel Orbán Viktor együtt tudott működni. A román szociáldemokrata politikus “bántó és provokáló alaknak” titulálta Orbán Viktort, hozzátéve, hogy ő viszont nem akar felülni a provokációnak, nem akar olajat önteni a tűzre.
A műsorvezető kérdésére, hogy akkor mi a megoldás arra, hogy Orbán Viktor “évente idejön, és úgy táncoltatja az embereket, mintha Románia kormányfője lenne”, Ponta azt mondta: a megoldás a román választóknál van, akiknek nem kell a magyar miniszterelnök kedvére való kormányt elfogadniuk Bukarestben.
A műsorvezető tudni akarta, hogy szokott-e olyasmit tenni Ponta Magyarországon, mint amit Orbán Viktor tesz Romániában. Válaszában a román kormányfő elismerte, hogy egyszer részt vett egy MSZP-rendezvényen, ám – mint mondta – ő “tiszteletet tanúsított” a magyar szomszédokkal szemben.
Műsorvezetői felvetésre Ponta helyeselte, hogy a román külügyminisztérium vasárnap szót emelt a magyar kormányfő Facebook-oldalán közzétett tusnádfürdői fotók ellen.
Orbán Viktor oldalán kéttucatnyi hangulatkép jelent meg az erdélyi szabadegyetemről: az egyik felvétel egy jelvényárus portékáját ábrázolja, aki Nagy-Magyarország térképét megjelenítő kitűzőket is árul, másutt pedig székely zászlók láthatók. A magyar Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint “történelmi”, míg a román külügyminisztérium szerint “revizionista” jelképek szerepelnek a magyar kormányfő közösségi oldalán.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter