A román hírszerzési akadémia kilenc plágiumgyanúba keveredett doktora mondott le tudományos címéről

Akt.:
A román hírszerzési akadémia kilenc plágiumgyanúba keveredett doktora mondott le tudományos címéről
© Mircea Dumitru
A román hírszerzési akadémia (ANIMV)  plágiumgyanúba keveredett kilenc doktora jelezte írásban a bukaresti oktatási miniszternek, hogy lemond tudományos címéről – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál.

Az érintettek névsorát a csütörtökön hivatalba lépett új oktatási miniszter, Mircea Dumitru adta ki a Tiszta Románia nevű civil szervezetnek egy korábbi adatigénylésre válaszolva. A doktori címről való lemondást a szintén plágiumgyanúba keveredett Victor Ponta volt miniszterelnök kormánya tette lehetővé egy sürgősségi rendeletben 2014 végén, de az új miniszter szerint végrehajtási szabályzat híján a jogszabály alkalmazhatatlan.

A doktori címüktől lemondani próbáló “hírszerző-doktorok” vezető tanára Gabriel Oprea korábbi kormányfő-helyettes volt, akit szintén plágiummal gyanúsítanak. A Ponta-kormányban akkor még belügyminiszteri tisztséget is betöltő politikusról tavaly szeptemberben azt állította a bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta. Néhány héttel később a bukaresti sajtó már arról cikkezett, hogy Oprea doktoranduszai is másokat plagizálva szerezték meg a tudományos címet.

A Tiszta Románia szerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szakmai védnökségével működő felsőoktatási intézmény úgy próbálta eltussolni a botrányt, hogy a plágiumgyanúba keveredett végzősei idén márciusban lemondtak doktori címükről, a tanintézet pedig júniusban azt közölte, hogy a disszertációk ügyében indult vizsgálat így okafogyottá vált. A civil szervezet azt állítja: adatigénylésére eddig sem a hírszerzési akadémia, sem az oktatási tárca nem választolt. Az új miniszter viszont már kinevezése napján közzétette az “Oprea-féle doktoriskola” névsorát.

Kiderült: Oprea szakmai irányításával nemcsak Radu Stroe volt liberális belügyminiszter, Mihai Stanisoara, az egykori jobbközép Boc-kormány védelmi minisztere, Bogdan Licu, a legfőbb ügyész egykori helyettese, vagy DanielAndrei Moldoveanu, Traian Basescu volt államfő egyik tanácsadója szerzett doktori címet, hanem Oprea pártjának több tisztségviselője, sőt, egyik unokahúga és volt titkárnője is.

Az új oktatási miniszter szerint ő senkit sem foszthat meg doktori címétől az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakmai vizsgálata és a cím megvonását kezdeményező javaslata nélkül, még azokat sem, akik egyoldalú lemondásukkal inkább elkerülnék a nyilvános eljárást. Az újjászervezett CNATDCU egyik első határozatásban a múlt héten plágiumnak minősítette Victor Ponta doktori dolgozatát.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter