A római Árkádia Akadémia csoportosulás törekvéseinek nagyváradi megjelenéséről

A római Árkádia Akadémia csoportosulás törekvéseinek nagyváradi megjelenéséről
Nagyvárad mindig is a magyar történelem egyik jeles városa volt, amely fényét elsősorban a kereszténnyé vált Magyar Királyságban I. (Szent) Lászlónak, valamint az itt alapított egyházi intézményeknek köszönhette.

Patachich Ádám viszonylag rövid nagyváradi ittléte alatt (1760–1776) kifejtett kulturális tevékenységét mind mecénási szempontból, mind pedig átfogó művészeti elképzelések terén egy akkoriban alig ismert csoportosulás meghatározó gondolkodásmódja szerint követhetjük nyomon, amely az árkádikus mozgalom eszmei világába illeszthető be. Ilyen, többrétűen is összeegyeztethető tevékenységgel, amely a művelődési élettel kapcsolatos ambíciókat illeti, nem sűrűn találkozunk Nagyvárad zenetörténelmi feljegyzéseiben. A város olyan szemléletek mentén építkezik, hogy európai szinten is komoly elismerést szerez magának. A Mária Terézia időszakában tapasztalt kulturális folyamatok hátterében a magyarországi művelődéstörténeti kutatás csak a XX. század utolsó évtizedeiben figyelt fel az Árkádia Akadémia működésének jelentőségére. Napjainkban az Árkádia-kutatás, valamint magyarországi vonatkozásainak feltárása szép eredményeket és érdekességeket tudott felfedni az érdeklődő történészek előtt. A nagyváradi vonatkozások tekintetében és bővebb információk érdekében mindenki figyelmébe ajánlom a Tóth Sándor Attila által írt, Rómából a Pannon Árkádiába című könyvét.

A kulturális élet megújítására törekedtek

Az Accademia dell’Arcadia elnevezésű tudományos-művészeti-irodalmi akadémiát Rómában, a Farnese palotában, a Krisztina svéd exkirálynő irodalmi körébe tartozó írók, művészek és tudósok alapították 1690-ben. Megalakulásakor főleg irodalmi társulást képviselt, hamarosan azonban nemzeti mozgalommá terebélyesedett Közép-Kelet-Európa-szerte. A mozgalom, bár elsősorban világi szemléletet képviselt, esztétikai és kulturális megközelítésből (zene, irodalom, festészet, építészet), mindeközben pedig időtállóság terén a katolikus berkeken belül tudott a leginkább maradandót alkotni. Tagjai a kulturális élet megújítására törekedtek. Ez a csoportosulás nagyon aktív volt, és a kezdetektől pápai támogatást is élvezett a háttérben, hisz elvei akkoriban összefüggtek a katolikus egyház azon elképzelésével, amely a világi kulturális nyitottság mellett a nemzeti és politikai nyitás lehetőségét is magában hordozta. Soraikba nemcsak olaszokat, hanem más nemzetiségű tagokat is felvettek, akik római tartózkodásuk során meghívásos alapon látogathatták az akadémia rendszeres gyűléseit. Az „árkádisták” később, hazájukba visszatérve is szorosan tartották egymással a kapcsolatot, így – részben titokban – az itáliai centrumú mozgalom Európa számos országában egyszerre éreztette hatását. Ez valahol természetesnek is tekinthető. A katolikus vallásban, és ennek egyházszemléletében is megtaláljuk a felvilágosodás világi eszméjét. Az ezt támogató egyházi követők, akik ebben a történelmi korszakban a „korszerűt” keresték, többen a római Accademia dell’Arcadia tagjai voltak.

1739-ben, római tanulmányai idején javasolták tanárai azt, hogy Patachich Ádámot válasszák az Árkádia Akadémia tagjává. A társaságon belüli neve Syrasius Acrotophorius volt. Amikor 1760-ban nagyváradi püspöki székhelyére megérkezik (de az ezt követő kalocsai érseki székhelyén is), gyakorlatilag (több terve közt) egy kis-Árkádiát kívánt létrehozni művészetpártoló barátaival közösen, úgymond fiók-Árkádiákat hozott létre mindenütt, ahol járt. És mindezt mindenhol sikerült el is érnie. Ez irányú életműve Nagyváradon szervesen kapcsolódik innentől kezdve további zenetörténeti pillanatokhoz is, ezért a következő cikkben erről olvashatnak.

Thurzó Zoltán