A rendszerváltásra emlékeztek

A rendszerváltásra emlékeztek
Katonai ceremóniával, ortodox misével és felszólalásokkal emlékeztek csütörtök délelőtt a Rulikowski temetőben az 89-es rendszerváltás nagyváradi áldozataira.

 

Gavrilă Ghilea prefektus a 22 évvel ezelőtti időszakról szólt, melynek nyomán megváltozott Románia sorsa. Nagyváradon többezren gyűltek össze a Városháza épülete előtt, s a díszterem erkélyéről szóltak a váradiakhoz azok, akik az elkövetkezendőkben átvették a város vezetését. „Nekik köszönhetjük, hogy nálunk csendesen történt a rendszerváltás. A Bihar megyeiek visszafogottak és meggondoltak voltak akkor is, mint mindig” – mondta a prefektus, majd kihangsúlyozta: azok nélkül, akik életüket vesztették azokban a napokban, nem lett volna lehetséges a rendszerváltás.

Mircea Bradu, a Decemberi Forradalom Hősei Egyesületének tiszteletbeli elnöke arra tért ki: a rendszerváltást követő évek során kétségek merülek fel, ahogy telt múlt az idő, „a forradalom válláról lekerültek a tábornoki rangjelzések, s egyre vádlóbb hangvételben kezdtek el erről beszélni az emberek. Pedig 22 évvel ezelőtt a forradalmárok őszintén hitték, hogy igazi forradalmat csinálnak és lényük legajvát adták a cél érdekében” – hangzott el.

A későbbiek során a jelenlévő intézmények, egyesületek képviselői koszorúkat helyeztek el Adrian Victor Pușcău, Marius Cosma és Adrian Dorin Damșe alhadnagyok, valamint Neculai Tomozei sírjánál.