A politikai pártokat a tetteik minősítik

A politikai pártokat a tetteik minősítik
Nagyvárad- A közelmúltban a Szacsvay Akadémia Történelem és személyiségek című modulja keretében Földes György történész, a budapesti Politikatörténeti Intézet főigazgatója tartott előadást Nagyváradon Kádár Jánosról és ellenzékeiről, melyet követően interjút adott az Erdély Online-nak.

 

– Mivel foglalkozik a Politikatörténeti Intézet?

– A Politikatörténeti Intézet a Politikatörténeti Alapítvány tulajdonában levő intézet, egy tudományos osztályból, egy levéltárból és egy könyvtárból áll. Alapvetően a közelmúlt, illetve a jelenkor történetével foglalkozik. Igen nehéz körülmények között dolgozik most, mivel immáron több mint két éve nem kapott egyetlen egy fillér állami támogatást sem, aminek megvannak a maga következményei, de azért igyekszik ellátni a feladatait. Vannak tudományos programjai, vannak népszerű, a váradi Szacsvay Akadémia moduljához hasonló történelmi előadássorozatai, létezik egy filmklubja, és működnek a gyűjteményei, tehát a levéltára és a könyvtára minden nehézség ellenére. Ugyanakkor jelenleg a magyar kormány nem csak nem ad pénzt, hanem a parlamenttel megszavaztatott a levéltári anyag egy részét érintő államosítási törvényt, ami azonban nem tűnik végrehajthatónak. Az épületből is ki akarják költöztetni a Politikatörténeti Intézetet, ebben a két kérdésben viták zajlanak, illetve tárgyalások folynak, több-kevesebb sikerrel, inkább kisebb, mint nagyobb intenzitással közöttünk és a kormány között.

– A Kádár-korszak kutatói számára vannak-e még fehér foltok?

– Jelenleg főleg a Kádár-korszak külpolitikai történetével foglalkozunk, mert ennek azért óriási szerepe volt Kis-Magyarország életében ebben az időszakban is. Ki volt téve a hidegháború logikájának, a nagyhatalmak közötti küzdelmeknek és ezen belül a szovjetek meghatározó befolyásának. Azt vizsgálja például a mi intézetünk is, hogy mi tudott ezen változtatni a mindenkori Kádár-kormányzat, tudott-e egyáltalán? Ugyanakkor intenzív kutatások folynak a titkosszolgálat tevékenységének a feltárásával kapcsolatban. Igazi nagy fehér folt már nincs, nem annyira a tényeken folyik a vita, inkább az értékelés körül.

– A jelenlegi magyar kormány egységesen elítéli és bűnösnek tartja az 1944-1989 közötti időszakot. Egyetért ezzel?

– Nem tartom szerencsésnek azt, hogy egy nemzet, vagy egy ország alkotmánya ilyen kérdésekben nem a pozitív történésekre helyezi a hangsúlyt, ha már egyáltalán ezzel foglalkozik. Másrészt pedig történészként azt tudom mondani, hogy biztosan az 1944-1948 közötti időszak ennél bonyolultabb. Mostanában eljelentéktelenült az, hogy a magyar nemzet történelmében mi volt 1944-ben, és hogy ehhez képest az 1944-től 1947-ig tartó időszak mindenképpen egy előremozdulást, messze jobb periódust jelentett valamennyi történész véleménye szerint. Másodszor a jelenlegi kormány ezáltal összemossa a Rákosi-rendszert a Kádár-rendszerrel, és a Kádár-rendszert az összes többi szocialista országgal, amihez képest a világ, és a magyarok is ezt másképp élték meg és a történészek is másképpen látják a dolgokat.

– Kádár és Ceauşescu hogyan viszonyult egymáshoz?

– Ajánlom mindenki figyelmébe az erről írott könyvemet, Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956-1989 között. Elég vastag könyv, a lényegét megpróbálom röviden összefoglalni, már amennyiben lehetséges, bár nem egy könnyű feladat. (Nevet). Ez a könyv azzal foglalkozik, mennyire igaz az a közvélekedés, miszerint a Kádár-rendszer és a Kádár-kormányzat nem próbált eleget tenni a határon túli, és így ezen belül a romániai magyarságért. A válaszom, hogy sokkal többet próbált tenni, mint amennyit eredetileg gondolunk, de sajnos nem sok sikerrel. Tehát ez az egyik drámája ennek a korszaknak, a könyv pedig azt meséli el, hogy az óvatos magatartásból, egy antinacionalista nemzetépítési stratégiából hogy sikerül odáig eljutni, hogy a nyolcvanas évekre már a hivatalos MSZMP-vezetés is a magyarság, vagyis a nemzet részének tekintette a határon túli magyarságot.

– Mivel magyarázható, hogy a hatvanas évekbeli maoisták, illetve neomarxisták többségéből később liberális lett?

– Ez akkor lehetséges, ha azt látjuk, hogy a korabeli értelmiségnek mi volt a helyzete. A hatvanas években felnőtt értelmiség azért alapvetően a hatvanas évek végétől megújuló marxizmus hatása alatt volt Magyarországon. Ezért a szocializmusban gondolkodott és arról az oldalról fogalmazta meg a rossz közérzetét, annak az érvrendszernek a segítségével mutatott rá a problémákra. Amikor pedig maga a szocializmus veszített a fényéből, majd a hitelességéből, akkor ugyanez az értelmiségi réteg már alapvetően a liberális eszmék és a polgári demokrácia, illetve a piacgazdaság előnyeit látta meg. Tehát ugyanaz az értelmiségi csoport más körülmények között másban fogalmazta meg az eszméit. Ez lehetséges szerintem, hiszen nagyon fiatal emberekről beszélünk általában, nem érett ideológusokról. Emellett azért voltak köztük ilyenek is, olyan marxisták, akik a hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére kiábrándultak a marxizmusból, és a liberalizmusban találták meg a megoldást. Persze próbálták megőrizni a baloldaliságukat, de a gondolataik azért liberálisak voltak. Ez nem egy elképzelhetetlen folyamat, sokan végigjárták ezt az utat. Olyanok is voltak viszont, akik később ádáz antikommunisták lettek, és ez felvet azért egy-két kérdést, hogy miként lehetséges.

– És miként lehetséges?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a szöveg, mely az MSZP-nek állandóan az utódpártiságát hangoztatja, azért is méltánytalan, mert elvonja a békés átmenetet, közös útkeresést ettől a nemzettől. Az MSZP-re szükség volt a békés átmenethez, majd utólag mégiscsak azt emlegetjük, hogy ő az utódpárt és lám-lám, kutyából nem lesz szalonna. Ennek nincs semmi értelme, véleményem szerint sehova sem vezet. A Magyar Szocialista Pártot a mai vagy a korábbi tettei minősítik, nem pedig az utódpártisága.

– Játszunk el azzal a gondolattal, hogy mi lett volna ha, bár a történészek nem szeretik ezt… Mi lett volna, ha Kádár nem hal meg 1989-ben?

– Igen, a történész mindig azt vizsgálja, hogy mi miért történt meg, nem pedig azt, hogy mi történhetett volna… Kádár János úgy gondolta 1956-ban, és szerintem neki ebben igaza volt, hogy ha ő nem csinálja azt, ami csinál, akkor Magyarország egy polgári demokrácia lesz. Azt is mondta akkor, hogy fasizmus-veszély is van, de szerintem ezt ő sem gondolta annyira komolyan. 1988-1989-ben is látta, hogy ha tovább megy azon az úton az akkori állampárt, akkor abból előbb-utóbb rendszerváltás lesz és ezt ő nem akarta. Kádár nagyon egyszerűen két dolgot vetett el: az egyik oldalról a sztálinizmust, a másik oldalról a kapitalizmust, és a kettő közötti rendszerben hitt.

Ciucur Losonczi Antonius