A pilóta mögött ült a lezuhant gépen

A pilóta mögött ült a lezuhant gépen
Hétfőn kiengedték a kórházból Sorin Ianceut, azt a belényesi orvost, aki rajta volt azon a kisrepülőgépen, mely két héttel ezelőtt lezuhant az Erdélyi szigethegységben.

Egy hordágyon tolták ki a kolozsvári sürgősségi megyei kórházból, majd beszállt egy mentőautóba, mely hazaszállította őt Nagyváradra, ahol két gyermeke, és más családtagok vártak rá. Este már az egyik tévétársaságnak a stúdiójában nyilatkozott, ahol részletesen beszámolt a baleset körülményeiről. Azt mondta: pont a pilóta, Adrian Iovan háta mögött ült, és az események akkor vettek váratlan fordulatot, amikor egy ködös térségbe értek. A gép veszíteni kezdett a magasságából, a pilóta manőverezni kezdett, és hallani lehetett, ahogy a légcsavarokról jégdarabok hullanak le. A sebész kiemelte, hogy a becsapódás pillanatában az ő telefonjai tönkrementek, viszont a 112-es segélyhívó számon kommunikálni tudott az egyik kolléga, Radu Zamfir telefonjával, és sikerült megadni a pontos koordinátákat a Google Maps segítségével. „Azt mondták nekünk, hogy kapnunk kell egy SMS-üzenetet a mobilszolgáltatótól, amelynek egy hatjegyű számot kell tartalmaznia, amit továbbítanunk kell, mert ennek függvényében fognak lokalizálni minket. Nem emlékszem azonban, hogy bármilyen sms-t kaptunk volna” – fogalmazott Ianceu. Hangsúlyozta: sem ő, sem pedig a társai nem érzik magukat áldozatoknak, csupán a szerencsétlenség szemtanúinak, Adrian Iovan viszont egy hős volt, mert végig azért küzdött, hogy valamennyiüket megmentse.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .