A piacot nem rázta meg nagyon az incidens

Illusztráció
Illusztráció
Nem rázta meg drámai mértékben az orosz és a török szuverén befektetési termékek piacát, hogy kedden a török légierő lelőtt egy orosz vadászgépet.

A Markit Financial Information Services londoni piaci adatszolgáltató cég kedd esti kimutatása szerint a nap folyamán az orosz szuverén törlesztésleállási kockázat piaci biztosítási cseretranzakcióinak (credit default swaps, CDS) árazása 10 bázisponttal megugrott ugyan, ám ezzel együtt is kevesebb mint a fele az ukrajnai válság kiéleződése idején mért, 600 bázispont – tízmillió dollár névértékű orosz devizakötvényre számítva 600 ezer dollár – feletti csúcsoknak.
A Markit adatai szerint az irányadó ötéves futamú orosz devizakötvény-állomány CDS-középárfolyama a keddi londoni kereskedés késői szakaszában 300 bázispont alatt járt.
A Markit londoni elemzői szerint az orosz szuverén adósságtermékek az idei év első három hónapját “a purgatóriumban töltötték”, tekintettel a Kelet-Ukrajnában akkoriban dúló fegyveres összecsapásokra, az elmúlt hónapokban azonban a piac ismét “kezdte kegyeibe fogadni” az orosz befektetési eszközöket.
A Markit szakértői szerint ennek elsősorban az a piaci érzet az oka, hogy a nemzetközi közösség hajlandó félretenni a múltbeli nézeteltéréseket az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni fellépés érdekében. E piaci hangulatban az utóbbi tizenkét hónap legalacsonyabb szintjére süllyedt az orosz szuverén CDS-kontraktusok árfolyama, annak ellenére is, hogy az Egyesült Államok kétkedve figyelte Oroszország szíriai beavatkozását.
A Markit kimutatása szerint az orosz CDS-díjszabás különösen hatalmas mértékben, 110 bázisponttal csökkent éppen az orosz légierő szíriai hadműveleteinek kezdete óta. Ez a folyamat kedden ugyan megtorpant, de a ház szerint az orosz CDS-árazás megugrásának mértéke is viszonylagos piaci nyugalmat jelez.
A török szuverén CDS-piacot sem rázta meg nagyon az incidens: a Markit adatai szerint ezek a piaci konstrukciók is drágultak tíz bázisponttal a keddi londoni kereskedésben, de szintén jóval alacsonyabban járnak a korábbi hónapokban mért szinteknél.
Más nagy londoni házak szerint a török befektetési termékek piacának hangulatát inkább az új török kormány összetétele befolyásolhatja.
A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői kedd esti helyzetértékelésükben valószínűtlennek nevezték, hogy az orosz gép lelövése után kiéleződött feszültség komolyabb biztonsági aggodalmakat keltene a piacon, annak ellenére sem, hogy az incidens rövid távon várhatóan megemeli a török befektetési termékeket terhelő kockázati prémiumot.
Az RBS londoni elemzői szerint piaci szempontból inkább az tekinthető negatív fejleménynek, hogy a kedden megalakult új török kormányból kimaradt Ali Babacan, a piaci szereplők körében komoly megbecsülésnek örvendő volt miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, aki az elmúlt évtizedben a török gazdaságpolitikát irányította, viszont bekerült Recep Tayyip Erdogan államfő veje, Berat Albayrak, aki energiaügyi miniszter lett.
Az RBS elemzőinek megítélése szerint ezek a fejlemények arra utalnak, hogy az új török kormánytól kisebb valószínűséggel várható piacbarát gazdaságpolitikai program meghirdetése.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter