A PD-L csak ígérget

Kiss Sándor az RMDSZ Bihar megyei elnöke
szerint a Demokrata-Liberális Párt (PD-L)
egyelőre csak kecsegteti az RMDSZ-t az alprefektusi
pozícióval a helyi politikai
koalíció megkötése, és
ezzel a helyi szintű hatalomátvétel
érdekében.

Kiss Sándor a Bihar Megyei
Tanács alelnöke, a megyei
RMDSZ elnöke
SarkadyZsolt
esetleges alprefektusi kinevezésével
kapcsolatban a következőket mondta lapunknak:
„A PD-L azt mondja, hogy Sarkady
kinevezése attól függ, hogy helyi
szinten megegyezünk-e velük. Mi azonban azt
mondjuk, hogy ha az RMDSZ
kormányra került, akkor meg kell tenni az
összes olyan intézkedést, ami ezzel
jár: vagyis a prefektusi, alprefektusi helyeket,
illetve a dekoncentrált
intézmények vezetését el
kell osztani, mert mindennek semmi köze ahhoz,
hogy helyi szinten milyen politikai
koalíciók léteznek. De a PD-L most
is csak ígérget, amikor azt mondja, hogy
ha megkötjük a helyi koalíciót,
akkor alprefektus lesz az RMDSZ
jelöltje. Ebben az ígéretben
én már csak azért sem hiszek, mert
az idén tavasszal
elnökválasztás lesz a
PD-L megyei
szervezeténél. Megnézem én
azt a PD-L vezető politikust, aki
ebben az időszakban kirúgja a saját
embereit az intézményvezetői
tisztségekből az RMDSZ
kedvéért. Csak jelzem, hogy amikor Petru
Filip idején a demokratákkal együtt
irányítottunk Nagyváradon, az
RMDSZ-nek helyi önkormányzati szinten
egyetlen igazgatója sem volt, míg most,
Ilie Bolojan polgármester idején
más a helyzet. Szóval az én
álláspontom az, hogy előbb
váltsák be azt, amit
ígértek, a többit majd
meglátjuk. Mi helyi szinten nagyon jól
megvagyunk a PNL-vel, és nem fogjuk őket
hátba támadni a PD-L
ígérgetései miatt.

Miért Sarkady?


Arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ
miért Sarkady Zsoltot, a Nagyváradi
Állami Filharmónia volt
igazgatóját jelölte alprefeltusnak,
Kiss Sándor elmondta: „Sarkady
jogász, aki komoly tapasztalatot szerzett a
Filharmónia igazgatójaként, ahol
jól ellátta feladatát,
például az ő idején
létesült a magyar
néptánccsoport. Értelemszerű,
hogy egyeseknek ez nem tetszett, és a
román sajtó negatív képet
festett róla, és ezek után a
liberálisok is azt gondolták, hogy
Sarkady rossz fényt vet rájuk. Ő
ezek után mondott le. Továbbá
Sarkady Zsolt, csakúgy mint
Cseke Attila, a jogtanácsosom
volt, és jól ellátta
feladatát. Dolgozott már a megyei
tanácsnál is, megvan a tapasztalata a
polgármesterekkel való
kapcsolattartásban. Persze a
PD-L nem lelkesedik a személye
iránt, dehát mondjon valaki egy olyan
magyart, akinek a PD-L örülne.”

Döntés leghamarabb
hétfőn


Kiss Sándor végezetül
elárulta: „hétfőre Bukarestbe
rendeltek, hogy egyeztessünk. Majd
meglátjuk, hogy mivel próbálnak
meggyőzni, ezért úgy gondolom, hogy
hétfőig ebben a kérdésben
helyi szinten már nem fog döntés
születni.” Sarkady Zsoltot is
megszólaltattuk, aki a következőket
nyilatkozta: „Mivel a PD-L a kinevezést
össze akarja kötni a helyi
koalíció kérdésével,
ezért az alprefektusi kinevezés
kimenetele bizonytalanná válik, hiszen ez
azt feltételezné, hogy az RMDSZ fel
kellene mondja a PNL-vel való
koalíciót, minek
következtében számos egyéb
dolog is borulhat. Véleményem szerint a
jelölés kiszivárogtatása a
PD-L részéről történt,
hogy ezzel is nyomást gyakorolojon az
RMDSZ-re.” Sarkady
Zsolt
 kérdésünkre
válaszolva elmondta, hogy megtörtént
ugyan az a fordulat, miszerint a prefektusi és
alprefektusi tisztségeket magas rangú
köztisztviselői funkciókká
változtatták, ami azt jelenti, hogy ezek
nem politikai, hanem adminisztratív
funkciók, „de a román politikai
hagyomány ezt is átpolitizálja,
és így bár a
köztisztviselőkre vonatkozó
szabályok formailag érvényben
vannak, a gyakorlatban viszont a politikai
széljárástól függ az,
hogy ki lesz prefektus, alprefektus.”


 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter