A parlamenti választások sajátos értékelése

Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozsváron a parlamenti választásokat kiértékelő sajtótájékoztatót tartott. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, kampányfőnök, a jelenlegi politikai életről tájékoztatott, az Erdélyi Magyar Néppárt szemszögéből.

Szilágyi Zsolt felvezető beszédében, a választások után két nappal, most már nyilvánosan is gratulált az Romániai Magyar Demokratikus Szövetségnek (RMDSZ), hogy sikerült parlamenti mandátumot szerezni az új román parlamentbe. Ennek következtében az erdélyi magyarság nem maradt képviselet nélkül a hazai politikai életben.

Amint mondta, kampányuk betöltötte azt a célt, amit kitűztek, vagyis tájékoztatták a Romániában élő magyarságot, milyen Romániában szeretnének élni. A szavazatokat látva, örömmel állapítják meg, hogy a csökkenő szavazatok ellenére, sikerült növelni választóik számát. Ez kitartást ad neki az eljövendőkben. Úgy érzi, még nagyon sokat, kell dolgozniuk, gyökeret kell, ereszteniük mind faluhelyen, mind városon, ahol egy kicsivel nagyobb volt a támogatottság. Köszönhetően a média szerepének, jobban eljutott az üzenetük a választókhoz.

Sajnálatos, több mint félmillió választó magyar nem ment el szavazni. A politikából való kiábrándultság egy olyan értékű passzivitást okozott, amely az RMDSZ kampányával felerősítve, rövid időn belül egy olyan magyar közösség közömbös magatartását segítette elő, amely nem ment el szavazni.

(Talán itt jegyezném meg, ezen mind az RMDSZ, mind az EMNP vezetősége bőven elgondolkodhatna, mit is kellene tenni a romániai magyarság köreiben eluralkodó apátia kezelési módjainak alkalmazásával. Cs. F.)

A kampánynak a leggusztustalanabb eseménye az volt, amikor a Sepsiszentgyörgyi kampányzárón egy óriás plakátot elloptak, melyből kivágták Toró T. Tibor arcképét, fekete máglyához hasonlóan, gyászoló gyertyát gyújtottak a kép előtt. Az alkohol-mámor nem mentesíti azokat, akik ilyen dolgokkal, ilyen módon visszaélnek. Az erdélyi magyarok tisztelete többet érdemel. Kelemen Hunort kérték fel arra, hogy szervezete nevében kérjen bocsánatot, elnézést.

Az alelnök úr sorjázta mindazokat az észrevételeit, melyek az országos választások alkalmával pártját érték. A lista nem rövid. Mi csak szubjektív ízelítőt adtunk belőle.

Felvezetését többek között a következő mondattal fejezte be: „Legtöbbet azon kell dolgoznunk, hogy a Néppárt gyökeret eresszen, realitást keressen, és meggyőzze a magyarokat, nem érdemes félni.”

A kampány politikai vonatkozásaival kapcsolatban Toró T. Tibor elmondta, Székelyföldről érkezett a városba. Nyilvánosan megköszönte Szilágyi Zsolt kampány alatt kifejtett munkáját. Versenyben voltak a többi pártokkal. A Néppárt nem az RMDSZ ellen kampányolt. Sokan gondolják, a cél, szentesíti az eszközt jegyében, nem lehet mindent megengedni. Vannak a jó ízlésnek határai. Ellenben van egy nemzet politikai vonzása is. A magyar közösséget nem szabad rászoktatni arra, hogy ne vegyen részt a politikai közéletben, és ne hallassa hangját. Az országban élők az eljövendőkben súlyos politikai változásokat érhetnek meg.

Alkotmánymódosítás lesz. Az ország közigazgatását átrendezik. Olyan döntéseket akarnak hozni Bukarestben, amelyek az Erdélyben élő magyarok életét fogja érinteni. Sajátos közigazgatási kiigazgatásokra számíthatunk, felrúgván a tradíció alapján kialakult megyéket.

Utalt arra, hogy szerinte a választások befejezése alkalmával a Románia miniszterelnöke gratulált az RMDSZ bejutásához, azt is feltételezi, voltak titkos tárgyalások a két politikai alakulat között. Ennek is köszönhető, hogy az RMDSZ a kormányzásban is részt vehet. A biztos paktum megköttetett. Ezzel kormányzó többséget tudtak kialakítani.

Jó lenne leszögezni, mik az országban élő magyarság érdekei. Az autonómia cél, ha ezt elérik, akkor az autonómia eszközzé válik. A székelyföldi fiatalok, de nem csak ők, mennek el. Az eladó ingatlanokat a többségiek vásárolják meg. Ezt azért fontos elmondani, mert nem lehet tudni, miről tárgyaltak. Vannak olyan beruházások, melyek nagyon fontosak az erdélyiek számára. Fontosak a polgármesteri, alpolgármesteri székek is. Mennyire szükség van a közösség támogatására, itt lát működési területet.

Az EMNP megfogalmazta a saját alkotmány koncepcióját, ezzel is segítve a parlamenti képviseletet betöltő politikai ellenfelét.

Zárógondolatként megfogalmazta: a huszonhárom éves tulipán nem hervad el.

Csomafáy Ferenc