A párizsi merényletek áldozataira emlékeztek

A párizsi merényletek áldozataira emlékeztek
Emmanuel Macron francia államfő elődjével, Francois Hollande-dal együtt vett részt hétfőn a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek második évfordulójának hivatalos megemlékezésein Párizsban és a fővároshoz közeli Saint-Denis-ben a Stade de France nemzeti stadionnál.


A köztársasági elnök a stadion D kapujánál hajtott először főt, ahol egy ember vesztette életét két évvel ezelőtt, miután a közelében egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Ezt követően Emmanuel Macron és felesége, továbbá Francois Hollande és Anne Hidalgo párizsi főpolgármester, valamint az előző és a jelenlegi kormány tagjai ellátogatottak a támadássorozat valamennyi helyszínére, a Le Carillon, a Le Petit Cambodge, a La Bonne biere, a Casa Nostra, a Comptoir Voltaire, a La Belle équipe étteremhez és kávéházhoz, valamint a Bataclan koncertteremhez. Az egyszerű és rövid megemlékezéseken nem hangzottak el beszédek, csak az áldozatok neveit olvasták fel a koszorúzásokat követően. Két évvel ezelőtt az akkori államfő, Francois Hollande a támadássorozat kezdetén a nemzeti stadionban volt a Franciaország-Németország labdarúgó mérkőzésen.”A Stade de France-ban, amikor az első detonációt hallottuk, még nem tudtuk, hogy merénylet történt. Egy második is kellett, hogy biztosak legyünk abban, hogy ez terrortámadás. Minden figyelmem arra irányult, hogy ne keltsünk pánikot a stadionban, és utasításba adtam, hogy senki nem mozdulhat, hogy senki ne gondolhassa azt, hogy a közönség veszélyben van. Ebben a pillanatban döntöttük el, hogy bent maradunk, és ezzel biztosan életeket mentünk” – mondta vasárnap egy televíziós műsorban a volt elnök.
Emmanuel Macron és felesége a támadások valamennyi helyszínén hosszan beszélgetett a túlélőkkel és a halálos áldozatok jelen lévő hozzátartozóival. A Bataclannál ott voltak a Eagles Of Death Metal amerikai rockzenekar tagjai, akik a támadás estéjén léptek fel a koncertteremben. A stadionnál Michael Dias, az egyetlen halálos áldozat, Manuel Dias fia azonban háttérbe vonult, mert nem kívánt az államfővel kezet fogni. “Amióta Emmanuel Macron megszüntette az áldozatokat segítő államtitkárságot, nincsen, aki meghallgatna minket” – mondta a BFM hírtelevízióban a hozzátartozó, aki szerint a túlélőket teljesen magukra hagyja az állam. Édouard Philippe miniszterelnök a France Inter közszolgálati rádióban elmondta, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas Franciaországban.
“Az Iszlám Állam katonai veresége miatt Irakban és Szíriában feltehetően már nehezebb onnan támadásokat szervezni nálunk, de a belső fenyegetettség nagyon magas” – mondta a kormányfő, aki szerint Franciaország az elmúlt két évben “meg tudta találni a jogi és katonai válaszokat (a terrorizmusra), de a ragaszkodás formáját is ahhoz az életmódhoz, amelyet nem akar megkérdőjelezni”. “Úgy érzékelem, hogy Franciaország továbbra is Franciaország” – hangsúlyozta.
Manuel Valls előző miniszterelnök a C-News hírtelevízióban azt mondta, hogy a két évvel ezelőtti terrortámadások “örökre meghatározzák” az életét. “A 130 halottat soha nem lehet elfelejteni. Mindenki megértette, hogy a terrorizmus mindenkire támad, az életmódunkat, az értékeinket célozza. Az idő múlik, de azoknak a pillanatoknak az érzéseit semmi nem törölheti el” – fogalmazott a volt kormányfő, aki szerint ezeknek az érzéseknek köszönhetően lehet a terrorizmussal szembeni mobilizációt megtartani. A megemlékezés a terrortámadások által leginkább sújtott XI. kerület polgármesteri hivatala előtt ért véget, ahol az áldozatok hozzátartozóinak Life for Paris nevű egyesülete a politikusok jelenlétében 130 léggömböt eresztett a magasba az áldozatok emlékére.
A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclanba, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.