A pályázásban látja a jövőt

A pályázásban látja a jövőt
Szatmár megye – Kevés a munkahely, alacsonyak a fizetések, sokan élnek nehéz körülmények között Tasnádon.

— Amikor először tanulmányoztam a város januárban elkészült idei költségvetését, azt mondtam, hogy ebből lehet gazdálkodni — nyilatkozta lapunknak Véron András polgármester.

— Később azt tapasztaltam, hogy az ott felsorolt számadatok messzemenően eltérnek a valóságtól. A helyi tanács saját forrásokból származó bevételei között szerepelt például, hogy a helyi Fogyasztási Szövetkezet húsz millió lejért megvásárolja azt a strandon lévő területet, amit jelenjeg is használ. Közben kiderült, hogy végleges bírósági végzés van arra, hogy ezt a területet a szövetkezet bérmentesen használhatja, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező tíz év során sem lesz ez a terület eladva — magyarázta Véron.

Kevés a helyi bevétel

1989–ben Tasnádon 4500 munkahely volt, jelen pillanatban alig 2300 személyt foglalkoztatnak, ezek nagyrésze minimálbérrel van alkalmazva. Emiatt növekedett meg a nehéz körülmények között élők száma. Érthető, hogy ilyen körülmények között a helyi tanács bevétele is minimális: arra sem elegendő, hogy az önkormányzat működését biztosítsa. Ebből a költségvetésből semmilyen beruházást nem lehet végezni. A polgármester szerint két lehetőség van arra, hogy eredményt érjen el: pénzt kell szerezni a Szatmár Megyei Tanácstól és sikeres pályázatokat kell készíteni.

Elek György



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .