A NIH és a KDB bank együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá

Akt.:
Budapest, 2014. május 27., kedd (MTI) – A magyar innovatív technológiát képviselő cégek és a koreai befektetők együttműködésének elősegítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és a KDB Bank Európa Zrt. képviselői kedden Budapesten.

Spaller Endre, a NIH elnöke az aláíráskor hangsúlyozta, hogy a NIH-KDB kooperáció kiemelkedő példája a magyar-dél-koreai kapcsolatok 25 éve aktív történetének a gazdaság, a tudomány és a technológia terén.

Roh Yung-Gi (No Jung Ki), a KDB Bank Európa Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy a Magyarországon 1989 óta jelen lévő bank és a NIH részéről a szándéknyilatkozat aláírása mindkét intézmény innováció iránti elkötelezettségét fejezi ki.

Spaller Endre elmondta, hogy az együttműködés lehetősége Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2013. novemberi dél-koreai látogatása során merült fel először, ezután több hónapos előkészítés következett.

A szándéknyilatkozat aláírásával a NIH vállalta, hogy felkutatja és kiajánlja a koreai fél részére azokat a cégeket, amelyek készek együttműködni koreai befektetőkkel termékük, szolgáltatásuk piacra vitele érdekében.

A KDB bank továbbítja az egyes projekteket koreai központjába és felkutatja a lehetséges partnereket. A bank továbbá vállalta azt is, hogy hitelt nyújt a magyar vállalkozásokba fektető koreai cégek számára – olvasható az aláírás után kiadott közös közleményben.

A tájékoztatás szerint a koreai befektetők elsősorban az info-kommunikációs technológia, a megújuló energia, a vízgazdálkodás és a biotechnológia, valamint a gyógyszeripar és a gyógyászati segédeszköz fejlesztés területéről keresnek innovatív, nemzetközi szinten is piacképessé tehető magyarországi vállalkozásokat.

Az MTI kérdésére a NIH elnöke kiemelte, hogy 10 milliárd forintos nagyságrendben gyűjtöttek már cégeket, amelyek projektekkel vagy termékekkel szeretnének Dél-Koreában megjelenni, vagy onnan befektetőket várnak.

– MTI –