A Neoton Família és Péterfy Bori a Szent László Napokon

A Neoton Família és Péterfy Bori a Szent László Napokon
A június 24–30. között a nagyváradi várban megrendezendő 7. Szent László Napok sztárvendégei a Csík zenekar, Péterfy Bori és a Neoton Família lesznek. Természetesen számos más érdekes, szórakoztató eseményre is lehet számítani az idén is.

A hetedik idényéhez érkező nagyváradi Szent László Napokat június 24–30. között tartják meg a nagyváradi várban, jelentette be csütörtökön Zatykó Gyula, az esemény fő szervezője. Kiemelte, hogy a fesztivált a Szent László Egyesület rendezi egyre több partnerszervezettel, és erre az összefogásra utal a Szent László Napok idei évi szlogenje is, mely így hangzik: „Várad összeköt”. A szerevezők nem titkolt célja Bihar vármegye lakosságát becsábítani a váradi várba a határ mindkét oldaláról, ugyanakkor ennek jegyében értelmezhető az is, hogy az idén Debrecen városa kiemelt szerepet fog kapni a Szent László Napokon. A fesztivál programstruktúrája nem fog változni, hangsúlyozta Zatykó Gyula: az idén is egész héten át lesznek különböző események, könyvbemutatók, sportesemények, kézműves vásár, örömfőzés stb., míg az úgynevezett csúcsrajáratás, azaz a várhatóan legnagyobb érdeklődésre számot tartó programok a hétvégén lesznek.

Sztárvendégek

Zatykó Gyula bejelentette, hogy június 28-án, pénteken este a Csík zenekar és vendégei lépnek fel a várban, június 29-én, szombaton este Péterfy Bori és az Ocho Macho együttes lesznek a fő attrakciók, vasárnap délelőtt a gyerekek nagy kedvence, az Alma együttes muzsikál, délután a Vintage Dolls együttes lép fel, az estét és a Szent László Napokat a Neoton Família koncertje zárja majd. Mindemellett számos más zenei és komolyzenei program is lesz a fesztiválon. A Magyar Polgári Egyesület (MPE) is számos programot szervez a fesztiválon belül. Ezekről szólva Nagy József Barna, az egyesület vezetője elmondta, hogy az idén is megszervezik a biciklitúrát, az Aranycsapat Ifjúsági Labdarúgó Tornát. Továbbá tudományos konferenciát is szervez az egyesület, ezúttal az Érmelléket mutatják majd be, ugyanakkor a honfoglalás korszakát is szeretnék megismertetni az emberekkel. Hozzátette, hogy több kisebb rendezvényt szerveznek László királyról.

Egyetem

A Szent László Napok szervezésében évek óta partner a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), ez az együttműködés az idén is folytatódni fog. Ez derült ki Szilágyi Ferencnek, a PKE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara dékánjának a szavaiból, aki elmondta, hogy a Szent László Napok szakmai gyakorlatlehetőséget biztosít az egyetem hallgatóinak.

Hangsúlyozta, hogy az idén is felállítják a PKE sátorát a fesztiválon, ahol ezúttal az egyetem népszerűsítése mellett pályaorientációs tanácsadás is lesz. A Szent László Napok és a PKE Művészeti Tanszékének tehetséggondozási együttműködéséről Balázs Zoltán tanszékvezető számolt be. Mint elmondta, a tanszék elindított egy tehetséggondozási programot az egyetem hallgatói számára, és az idei Szent László Napokon az örömfőzésből származó bevételeket a szervezők ennek a tehetséggondozási programnak ajánlják fel. Balázs Zoltán bejelentette továbbá, hogy a fesztivál első két napján lesz a korábbi évekből már ismert dizájn nap, a következő három napon a PKE művészeti tanszéke végzős hallgatóinak államvizsga- és mesteri vizsgamunkáit mutatják be a Szent László Napok keretében.

Mindemellett más kiállítások és minikonferencia is gazdagítani fogják a fesztivál művészeti kínálatát.

Pap István