A Német requiem a nagyheti hangversenyen

A Német requiem a nagyheti hangversenyen
A nagyváradi filharmónia heti hangversenyén, a kereszténység legnagyobb egyházi ünnepe, húsvét előtt Johannes Brahms monumentális vokális műve, a Német requiem, op. 45. hangzott el.

 

Az est meghívott vendégei Irina Iordăchescu szoprán és Ştefan Ignat bariton voltak, a karmesteri teendőket ezúttal Jankó Zsolt, a filharmónia állandó dirigense látta el. A nagy sikerű előadásnak aktív részese volt a filharmónia kibővített énekkara – karnagy Lászlóffy Zsolt –, valamint a filharmónia szimfonikus zenekara.

Nem véletlenül került a filharmónia műsorára Johannes Brahmsnak (1833–1897) éppen ez a nagyszerű műve, hiszen a komolyzenei koncertek látogatóinak jó része számára ez a nap nagycsütörtök volt. A nagyváradi filharmónia Brahms ezen monumentális művének előadásával emlékezett meg a nyugati kereszténység húsvéti ünnepköréről. Az is jó döntése volt a filharmónia vezetőségének, hogy csak ez az egy zenemű hangzott el – megszakítás, szünet nélkül, több mint egy órán át –, mivel a gyászmise nyújtotta, egyszerre lesújtó és felemelő élményt más zeneművek előadása csak kisebbítette volna. Ez a nagyszerű mű a zenekar, a már említett két szólista és a filharmónia kiváló énekkarának tolmácsolásában méltóságteljesen szólalt meg, a rekviem mondanivalójához méltóan.

Első jelentős siker

Brahms életművében komoly szerepet töltöttek be a legkülönösebb előadókra írt vokális művek, a bensőséges hangvételű daloktól az énekkara és zenekarra írt oratorikus alkotásokig. Nem meglepő, hogy első sikerét éppen e téren aratta a maga válogatta bibliai idézetekre épülő, szopránra, baritonra és énekkara komponált Német requiemmel. Már a cím is utal rá, hogy a mű nem a szó szoros értelmében vett liturgikus gyászmise, hanem német nyelvű és a liturgia rendjét is figyelmen kívül hagyó alkotás. Számos szakértő szerint a kantáta és az oratórium ötvözete, mely a halált és a feltámadást dicsőíti. Megalkotására nagy pártfogója, Robert Schumann halála, majd édesanyjának elhunyta ösztönözte. A műben felcsendülő és mesterien megszerkesztett fúgák, barokkos ellenpontok Bach művészetét idézik (Világhírű zeneszerzők). A Német requiemnek több bemutatója is volt (Bécs, Bréma, Zürich), de a teljes művet a lipcsei Gewandhausban mutatták be, 1869. február 18-án, nagy sikerrel, és mint fentebb is említettem, ez fordulópontot jelentett a zeneszerző elfogadottságában, megítélésében.

Ami a két énekes szólista közreműködését illeti, azt hiszem, csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetünk róla. Mind a szoprán Irina Iordăchescu, mind a bariton Ştefan Ignat érett művész, kiváló hangi adottságokkal. Meggyőzően tolmácsolták szólamukat. Nagyszerű volt a filharmónia kibővített énekkara, tökéletesen együttműködtek a rekviem előadásában a szimfonikus zenekarral és a két szólistával, természetesen a karmester, Jankó Zsolt kiváló irányításával. Igazi csemege volt ez az előadás az Enescu–Bartók koncertterem hallgatóságának. Megelégedését a közönség nagy tapssal fejezte ki.

Dérer Ferenc