A NATO ellen tüntettek

Eltávolítottak egy bukaresti gyárcsarnokból mintegy ötven NATO-ellenes tüntetőt, akiket a hatóságok őrizetbe vettek azonosítás és kihallgatás végett – adták hírül szerdán román tájékoztatási eszközök.

A román, német, angol és más külföldi állampolgárokból álló csoport tagjai kibérelték több napra a csarnokot. Az egyik fiatal nyilatkozata szerint azért gyűltek össze, hogy vitát rendezzenek a NATO-ról. Christian Ciocan, a bukaresti rendőrség szóvivője elmondta: a hatóságok azt követően döntöttek úgy, hogy közbelépnek, hogy a fiatalok megtámadták a gyár kapusát. Ez utóbbi azzal váltotta ki a fiatalok a haragját, hogy nem engedélyezte egy festéket szállító teherkocsi behajtását a gyár területére. A szóvivő szerint a karhatalmi erők NATO-ellenes feliratokat találtak a helyszínen.