A nagyváradi vár ünnepe

A nagyváradi vár ünnepe
Nagyvárad – A napokban tartják a váradi vár idei ünnepségsorozatát. A szervezők többek közt kiállításokkal és koncertekkel kedveskedtek a közönségnek.   Nagyvaradi Varnapok (1) 2008.07.05 

A nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Városi Művelődési Ház és a várgondnokság által szervezett idei ünnepségsorozat péntek délután kezdődött, kiállításmegnyítóval. A vár multifunkcionális termében július 20-ig, hétköznaponként 8-15.30 óra látogatható tárlaton a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti Karán végzett ifjú tehetségeknek az alkotásai tekinthetők meg: szobrok, kerámiák, festmények és textiliák. Az egyetem részéről Diana Gavrilas, Teofil Steop és Cantemir Mester tanárok voltak jelen a vernisszázson, akik egyaránt azt hangsúlyozták ki, hogy milyen kitünő az együttműködés a várgondnokság és a felsőfokú tanintézet között. A megnyitó után az Intermezzo vonósnégyes szolgált komolyzenei élménnyel a jelenlevőknek, majd a szabadtéren felállított színpadnál folytatódtak az események. Florian Chelu, a nagyváradi Rockfilharmónia tagja és vendégei Shakespeare korabeli reneszánsz muzsikával lepték majd a közönségüket, utánuk a népzenét játszó bukaresti Mircea Baniciunak a fellépése következett. A pénteki nap a világzene jelentős képviselőjének számító németországi Farfarello együttes koncertjével zárult.

Rockzene és néptánc

Szombat délután az MM Galériában, szatmárnémeti és nagybányai gyűjtők részvételével megrendezett kaktuszkiállítás, illetve a nagyváradi Pusztai Farkasok Ijászegyesület által szervezett ijászbemutató vonzott sok érdeklődőt. Este a váradi Miraj együttes tagjai léptek először a színpadra, akik hatvanas és hetvenes évek zenéjével próbálták lázba hozni a meglehetősen gyér létszámú közönséget. A Nagyvárad Táncegyüttes tagjai vajdaszentiványi tánccal, sárpataki verbuválós táncokkal, szenterzsébeti cigánydalokkal, szopori román szólótánccal, radnóti doinával, gernyeszegi cigánydalokkal, dévai táncrenddel, nădabi szólótánccal és délalföldi táncokkal léptek fel a tălük megszokott magas színvonalon, majd Florian Chelu elăadása után a bukaresti Hara együttes koncertje zárta a napot.

Ciucur L. Antonius