A nagyváradi tehetségek is bemutatkoztak

A nagyváradi tehetségek is bemutatkoztak
Nagyvárad – A IV. Bihar megyei Ki mit tud? nagyváradi elődöntőjét tartották vasárnap a várad- velencei Római Katolikus Kultúrházban. Mintegy 250 résztvevő több mint ötven produkcióban mérte össze tudását.

Vasárnap ismét nagy volt a nyüzsgés és a hangzavar a várad- velencei Római Katolikus Kultúrházban, itt bonyolították le ugyanis a IV. Bihar megyei Ki mit tud? tehetségkutató verseny nagyváradi elődöntőjét. A kisebbik helyiségben a fellépés előtt álló versenyzők gyakoroltak, az utolsó simításokat végezve a produkciójukon, a zsúfolásig megtelt díszteremben pedig a tehetségek hozzátartozói, barátai és ismerősei igyekeztek stratégiai helyeket elfoglalni annak érdekében, hogy minél előnyösebb helyről tudják biztatni a kedvenceiket. Minderre szükség is volt, hiszen a szurkolásnak ez esetben még megszokottnál is nagyobb szerep jutott abból kifolyólag, hogy mintegy 250 résztvevő több mint produkcióban mérte össze tudását. Bár a megmérettetésre benevezettek közt a Ki mit tud? korábbi évi rendezvényeiről, illetve más tehetségkutató versenyekről jól ismert arcok is feltüntek, azért számos olyan versenyzőt is látni lehetett, akik először álltak a világot jelentő deszkákra. Az első fellépésből fakadó drukk sajnos egyeseknek a bemutatkozását is szerencsétlen módon befolyásolta, így például az egyik énekesnőt a mentőnek kellett elszállítania, miután az ifjú hölgy elájult a színpadon.

A továbbjutók

A szakemberekből álló zsűri természetesen külön értékelte a gyermekek és a felnőttek teljesítményét, különböző alegységek szerint. A kicsiknél a zene alkategóriában Bot Alex, Boros Attila Péter, Boros Ferenc és Balla Imola, a tánc produkciók esetében a Mini Fever Dance, a Phoenix és a Mistique mazsorett csoportok, a magyar irodalom alcsoportban pedig Boros Pál Zsolt, Fekete Ágnes és Géczy Júlia jutott tovább. A nagyoknál Asztalos Beatrix hagyományőrző produkciója, Szabó Nagy Attila és Somogyi László irodalmi jellegű bemutatkozása, Tolvai Renáta, Kővári Katalin, a Purple Stain együttes, Czentye Zsolt, Páll Tímea, Romocea Cristina, Hossu Sebastian, a Tolvai Renáta- Repciuc Ioana- Apătean Fulguţa- Romocea Cristina kvartett és a Dombi Szindy- Gyulai Gabriella- Szabó Nagy Attila trió énekszáma, valamint az Art Beat, a Future M&Q és a Vanca Virgil- Hascu Adela páros táncos fellépése nyerte el a zsűri tagjainak a tetszését. A Bihar megyei Ki mit tud? a középdöntővel fog folytatódni, melyet e héten szombaton, délelőtt 10 órától rendeznek meg a nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában.

Ciucur L. Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter