A nagyváradi irodalmi életről

A nagyváradi irodalmi életről
A Magyar Kultúra Hete ünnepségsorozat keretében, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében Imre Zoltán kultúrantropológus tartott előadást a nagyváradi Ady Emlékmúzeumban.

A péntek délelőtt zajlott eseményen Szilágyi Ibolya, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének elnöke köszöntötte az Ady Endre Emlékmúzeumot zsúfolásig megtöltő érdeklődőket.

Imre Zoltán kultúrantropológus, az intézmény vezetője ugyan A nagyváradi magyar irodalmi élet a két világháború közt címmel tartott egy igen érdekes előadást, azonban annak érdekében, hogy ezt a korszakot jobban megértsék a jelenlevők, a 20. század első két évtizedének váradi kulturális életébe kalauzolta el először őket több idézettel, illetve korabeli anekdotának az elmesélésével színesítve a mondandóját. Meglátásában az impériumváltás előtti szecessziós Nagyvárad a magyar kultúra bölcsője volt, nem túlzás azt állítani, hogy még Budapestet is túlszárnyalta volna e tekintetben, ha nincs Trianon. Nem hiába kérette ide át magát Debrecenből Ady, kezdte meg itt a pályafutását Krúdy és Nagy Endre, jelentett ugródeszkát a Szabadság napilap az írók és költők számára. Mint egy szőttes, úgy fonódott egybe az irodalmi élet és az újságírás, hiszen ahogy napjainkban, úgy akkor is az alkotóknak, a művészeknek élniük kellett valamiből. A váradi kulturális hullámok a magyar fővárosig csaptak, és nem csupán a kávéházi élet volt nálunk pezsgő, hanem az információ áramlás is folyamatosabb volt, mint Budapesten, mivel itt nem blokkolták ezt annyira a kormánypártok propagandisztikus céllal- magyarázta.

1920-ban ezt a haladó szellemi állapotot törte ketté a változás, kezdett sorvadni a kulturális élet. Megérezve a közelgő veszélyt, hagyták el Váradot, mint egy süllyedő hajót a művészemberek, az írók. Ahogy Tabéry Géza keserűen megjegyezte: az Ady Endre Társaság megalapításával furcsa mód épp a várthoz képest ellentétes hatást értek el, mert szobrot állítottak a múltnak, és nem engedtek teret az új jövőkép kibontakozásának, a korábbi eszmeiség továbbvivésének.

Cenzúra

A hanyatló váradi irodalmi élet két irodalmi újsággal, a Magyar Szóval és a Tavasszal próbálkozott, melyek azonban alig egy évig bírták, akárcsak a kétnyelvű Aurora. Az egyre inkább erősödő politikai cenzúra miatt olyan szomorú esemény történt, ami korában elképzelhetetlennek tűnt: megszűnt a nagy múltú Szabadság, illetve egyesült a Nagyváraddal, melynek aztán később néhány hónapig szintén szünetelt a megjelentetése. Megalakult a cenzúrabizottság, élén magas rangú katonatisztekkel, a cikkeket pedig a hadapródiskola épületébe kellett küldeni véleményezésre, engedélyeztetésre.

A két világháború közti időszak pozitívuma viszont, hogy fellendült a nyomdászat: 30 nyomda is működött ezen periódusban Váradon. Összezárt az akkoriban még 70-80 százalékos többségben levő magyarság, és körülbelül 50 napilap, hetilap és folyóirat jelent meg a tárgyidőszakban, ezek többsége azonban tiszavirág életűnek bizonyult. Új szelek a ’30-as évek közepétől kezdtek el fújni, azonban túl nagy örömre ez nem adott okot, mert a nacionalizmus és fasizmus kezdett térhódításba.

Ciucur Losonczi Antonius