A nagyszentmiklósi kincset 210 éve találták meg

A nagyszentmiklósi kincset 210 éve találták meg

Aranytárgyakra bukkant egy szerb
szőlősgazda árokásás
közben a bánáti Nagyszentmiklós
(ma Sannicolau Mare, Románia)
határában kétszáztíz
éve, 1799. július 3-án. A ma
nagyszentmiklósi kincs néven ismert
páratlan leletről két
évszázad alatt könyvtárakat
írtak, de még mindig nem
tisztázódott megnyugtatóan: ki, hol,
mikor készítette, ki volt a gazdája
és ki, mikor és miért rejtette el?


A korsókat, tálakat, poharakat
először egy görög
gyapjúkereskedő vásárolta
meg, aki Pesten kívánt
szerzeményén túladni. Mivel az
aranyra igényt tartott az a földesúr
is, akinek birtokán előkerült, az
ügy a pesti városbíró,
Boráros János elé került.
Ő összegyűjtötte a
tárgyakat, de a lelet valamennyi darabját
már nem sikerült megmentenie. (A mai
Boráros téren álló
emlékoszlop tetején látható
az egyik bikafejes csésze kőből
faragott, nagyított mása.) A
leltárban szerepelt egy aranyrúd is,
amelyet állítólag
töredékek
beolvasztásából nyertek,
néhány edény elkallódott
és néhány kisebb tárgyat a
megtaláló rejtett el, illetve olvasztott
be. Ahogy az a magyar kincsekkel abban az időben
történni szokott, ez a lelet is
Bécsben kötött ki: I. Ferenc
utasítására a
császári és királyi
Régiségtárba került, ma a
bécsi Kunsthistorisches Múzeumban
őrzik. A lelet 23 darabból áll,
összsúlya meghaladja a tíz
kilót, akad köztük korsó,
füles edény, tálka, pohár,
kehely. A tárgyak többféle
műhelyből származnak, és
többféle felirat díszíti
őket – görög, görög betűs
török, török
rovásírás, megfejtetlen
írás, sőt még értelem
nélküli rajz is.


A kutatók először a
feliratokból próbálták
megoldani a rejtélyt, később
történeti szempontokat is figyelembe
vettek, majd a
régészeti-művészettörténeti
megközelítés kapott
hangsúlyt. Abban megegyezés
látszik kialakulni, hogy a kincs
keletkezése a 8-10. század
közé tehető és hogy nem
sírleletről, hanem hosszabb idő alatt
összeállt, összeállított
kincsről van szó. Az első
feltevés szerint a kincs a 9. században a
területet birtokló dunai bolgárokhoz
köthető. Ezen elmélet
kidolgozói ugyan nagyszerű tudósok,
de a Kárpát-medence
történetében és
régészetében járatlanok
voltak, ráadásul hasonló lelet sem
a középkori Bulgária, sem az
Alföld területéről nem
került elő. László Gyula
elmélete szerint a 10. századi
honfoglalóké volt a kincs, amelyet ő
két részre bontott: a fejedelem és
a fejedelemasszony készletére. Ugyanakkor
a lelet díszítése nagyban
eltér a honfoglalás kori
leletekétől és
ábrázolásmódja is idegen
ezektől.


A harmadik elmélet a 8. századi avar
eredet mellett érvel, erre utal az
edénytípusok analógiája,
ornamentikája. A lelet az avarok
szállásterületén került
elő, nekik volt
elkészítéséhez
szakértelmük és aranyuk (amit
Bizánctól kaptak adó
fejében). A feltételezés szerint a
tárgyakat hosszú idő alatt
állították össze, majd a
frank és bolgár támadások
elől rejtették el, de tulajdonosa
már nem tudta ismét birtokba venni
őket. Legújabban radiokarbon
izotópos vizsgálat igazolta, hogy a
lelőhelyen az újkori talaj alatti szint a
8. századból származik, ami
újabb érv a későavar kori
eredet mellett. A számos
bizonytalansággal övezett kincset
először 1884-ben
állították ki
Magyarországon, majd a Magyar Nemzeti
Múzeum alapításának 200.
évfordulóján, 2002-ben volt
ismét látható Budapesten.