A nagyhatalmak és a trianoni Magyarország

A nagyhatalmak és a trianoni Magyarország
Szerda este az Ady Endre Középiskola dísztermében folytatott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia történelmi modulja. Romsics Ignác történészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi-díjas tagja tartott előadást.

Felvezetőjében Romsics Ignác professzor arra hívta fel a figyelmet: hosszú időn keresztül a demográfia és a terület nagysága határozta meg, hogy egy állam kis vagy nagy hatalomnak számít-e, a 20. századhoz közeledve azonban e két tényező az ipari forradalomnak köszönhetően veszített jelentőségéből, és egyre jelentősebb szerephez jutott az egy főre jutó GDP, illetve a nemzeti jövedelem. Ennek a fejlődésnek betudhatóan az 1900-as évek elején nagyhatalomnak számított Nagy-Brittania, az Egyesült Államok, Németország és Franciaország. Oroszország némileg le volt szakadva, hadviselő képessége korlátozott volt, Kína a rangsor végén állt, és Magyarország sem tartozott az élbolyba. Ezeknek az erőviszonyoknak a mentén két nagy katonai blokk alakult ki: a Központi Hatalmak (melynek két fő pillére az egyesített Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia volt), valamint az Antant (Nagy-Brittania, Franciaország és Oroszország), melyek közt az erőforrások és a stratégiai pontok feletti ellenőrzés joga miatt konfliktus bontakozott ki. Egyik terület pedig, mely szembeállította őket, az Oszmán Birodalom által hagyott „örökség”, vagyis a Balkán volt. Felmerült ugyanakkor a kérdés: ezek az átalakulások veszélyeztetik-e Magyarország, illetve a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia egységét? A szerbek, a románok és az olaszok dezintégráló igényekkel léptek fel, melyeknek kedvező helyzetet teremtett az első világháború. Másfelől a cári Oroszország terjeszkedni szeretett volna nyugat felé is, a szláv testvériségre és az ortodoxiára hivatkozva, ezért azt akarta elérni, hogy a monarchia felbomoljon, Németország kettéosztódjon, és egy olyan helyzet bontakozzon, melyet befolyásolni lehet Szentpétervárról. Közbejött azonban Lenin, és így Oroszország egy időre nem Európával foglalkozott. A brittek és a franciák úgy gondolták, talán fel kéne osztani a Habsburg Birodalmat, az olaszokat pedig Dalmáciát és Dél-Tirolt kivéve inkább Észak-Afrika érdekelte. Az USA a monarchia föderalizálásáról készített tervet, azonban amiután 1917-ben Oroszország „kiesett a pakliból”, jobbnak látta inkább a nemzetiségi törekvéseket felkarolni. Így jutunk el 1918 tavaszáig, amikor már az volt a fő probléma, hogy a monarchia helyén létrehozott új államalakulatoknak hol húzódnak majd a határai. Mint ismert, 1920 januárjában érkezett meg a magyar delegáció Párizsba, és június 4-én írták alá a Nagy Trianon-palotában a békeszerződést, mely a magyaroknak máig tartó traumát okozott, azonban például a lengyelek vagy a balti népek számára a nemzeti újjászületést jelentette.

Revíziós törekvések

A két világháború közt tehát Magyarország számára az elcsatolt területek visszaszerzése volt a fő cél, az ellenállás számított priorításnak, a revizió jelentette „a legkisebb közös többszöröst”. A helyzet komplexitásának megfelelően sok elgondolás született, azon a különféle stratégiák gyakorlatba ültetéséhez mint mindig, kellett a nagyhatalmak támogatása is. Ez adott volt, előbb Mussolini, majd a ’30-as évek elejétől Hitler is támogatólag lépett fel. A német terjeszkedés, illetve az első és a második bécsi döntés, valamint a Molotov-Ribbentrop-paktum újrarendezte a sakktáblát, kedvező lehetőséget teremtett a magyar revizionista törekvéseknek. A német támogatásnak azonban megvolt az ára, Magyarország akarva-akaratlanul belesodródott a második világháborúba. Míg korábban Horthyt mint hongyarapítót ünnepelték, a keleti front, illetve a Don-kanyar miatt népszerűsége némileg csökkent. 1943-ban kezdett körvonalazódni, hogy Németország veszíteni fog, ezért megindultak a különféle tapogatózások. A nyugati szövetségesek elképzelése Európa föderalizálásáról nagyjából hasonló volt, a szovjetek álláspontja azonban ettől lényegesen eltért. Tárgyalások sora következett: Teheránban (1943. november 28.- december 1.) a magyar határrendezésről még nem esett szó, csupán a föderációs elképzelésekről, 1944. október 9-11. között Moszkában Churcill és Sztálin informális egyezségre jutott a kelet-európai térséggel kapcsolatban, 1945. február 4-11. között Jaltában arról tárgyaltak, hogy minden egyes államnak meg kell adni a lehetőséget a demokratikus választásra, de ennek ellenkezőjét nem szankcionálják, 1945. július 17. és augusztus 2. között pedig Potsdamban Attlee, Truman és Sztálin közt a magyar kérdés is szóba került.
A második világháború utáni helyzet szanálása magyar részről a Nagy Ferenc miniszterelnök vezette koaliciós kormányre hárult (vagyis Horthy korábbi balodali ellenzékére). Mint azonban történelem folyamán mindig, ebben az esetben is egy kis ország javaslataiból csak az valósulhatott meg, amire a nagyhatalmak is rábólintottak, így az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés nem adott okot sok örömre magyar szempontból.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter