A Nagy Románia Párt volt politikusát jelölte alkotmánybírónak a bukaresti szenátus

A Nagy Románia Párt volt politikusát jelölte alkotmánybírónak a bukaresti szenátus
Lucian Bolcas ügyvédet jelölte alkotmánybírónak a román szenátus szerdán a testületből kilépett Iulia Motoc helyére, akit az Emberi Jogok Európai Bíróságába delegált Románia – közölte az Agerpres hírügynökség.

A 71 éves Bolcas a Corneliu Vadim Tudor által alapított, jelenleg Gheorghe Funar által vezetett Nagy Románia Párt (PRM) alelnöke és parlamenti képviselője volt. A PRM 2010-ben kizárta soraiból, ekkor “átiratkozott” a jelenleg kormányon lévő Szociáldemokrata Pártba. Egyike volt Adrian Nastase ügyvédeinek, akik a “Tamara-néni” néven emlegetett korrupciós perben védték a volt miniszterelnököt.

Iulia Motocot október elsején választotta az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a strasbourgi emberi jogi bíróság tagjává, ahol jövő héten teszi le a hivatali esküt. 2010 óta volt az alkotmánybíróság tagja, mandátuma 2019-ben járt volna le.

A román alkotmánybíróság nem az igazságszolgáltatás része, hanem a parlament, a kormány és a helyhatóságok által hozott jogszabályok felett gyakorol alkotmányossági kontrollt, ezért gyakran a törvényhozás harmadik kamarájaként szokták emlegetni.

Mivel döntései megfellebbezhetetlenek, jelenleg kizárólag a taláros testületnek áll hatalmában felülbírálni a kétharmados többséggel kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) által elfogadott jogszabályokat.

Bár elvileg politikailag független testületről van szó, az alkotmánybírák között több volt politikus található. A román média az őket jelölő testület politikai színéből próbál következtetni az alkotmánybírák esetleges politikai elfogultságára. Ilyen értelemben az USL a jobboldali államfőhöz “húzó” alkotmánybírósági többséget próbálta kiegyensúlyozni azáltal, hogy Iulia Motocot Strasbourgba küldte – kommentálták a váltást a román lapok.

Bolcas kinevezése esetén az alkotmánybírósnak négy olyan tagja marad, akit a korábbi jobbközép többség, és négy olyan tagja lesz, akit a mostani balliberális többség jelölt, a mérleg nyelve szerepét pedig Puskás Bálint alkotmánybíró, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt szenátora töltheti be – írta a kormánypártokhoz közel álló DCNews.ro portál.

A kilenctagú román alkotmánybíróság tagjainak kilencéves a mandátumuk. A testületbe háromévente nevezhet ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal.